Délelőtt színházban voltunk gyermekkel, végre sikerült megnéznem a kölkeimet, jók voltak nagyon. :)

Azt azért elmondanám, hogy le a kalappal a gyerekek előtt, egy ilyen nehéz darabot betanulni, eljátszani, még ha csak egy-egy színről is volt szó, nagyon is emberes munka. Látszott, hogy amatőrök, de olyan komolyan, szépen csinálták, joggal lehetnek büszkék magukra. Jó kis délelőtt volt! :)
Próbálom utolérni magam, amennyire lehetséges, de az biztos, hogy most pihenek fél órát, mert amióta hazajöttünk, egyvégtében főzök, meg tömöm a mosógépet. Most értékelem igazán, hogy az anyu rám tukmálta azt a szárítógépet, amitől alig tudok megmozdulni a konyhában (oda fért be, én viszont csak élemre állítva férek be tőle, jó, hogy nem vagyok valami nagy darab), viszont estére bőröndkész lesz minden ruha, amire gyermeknek szüksége van.
Azt hiszem, ma már nem festek hajat, nem manikűrözök, nem szőrgyilkolok, nem húzok friss ágyruhát és nem iszom sört, mert elfelejtettem venni. Minden más még esélyes. Csóközön! :)
Gratula a gyerekeidhez! :)
VálaszTörlésPihenj is kicsikét.
Ügyes gyerkőceid vannak ám! :)
VálaszTörlésSikerült lazítani is egy kicsit?
Puszi
hú ez tök jó, gratulálok! :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
VálaszTörlésVolt pihi is, mert tettem róla! ;) Csóközön!
Gratula a gyerekeidhez!
VálaszTörlésKöszönöm! :)
Törlés