Havazás

Máj.28. Már megint szétestem. Tele vannak a zsebeim cetlikkel, mit, mikor hogyan meddig, stb., az agyam telítődve, mint az ázott szivacs, és a memóriám kezd leépülni. Péntek reggel konkrétan két percig álltam a fürdőszobában a mosdó előtt, és nem tudtam eldönteni, hogy a lila vagy a narancssárga fogkefe az enyém. Ez gáz!!!!
Múlt héten beláttam, hogy kicsit nagyot haraptam az év végi műsorunk tekintetében. Akkora ötletmenésem volt, hogy nem bírtam leállni, és a büdös kölkek meg rátettek egy lapáttal, mert tetszett nekik a koncepció és még többet akartak, sőt nekik is beindult a fantáziájuk. Én meg éjszakákba nyúlóan vacakoltam vele, hogy összerakjam mindazt, amit közös erővel kigondoltunk, és nagyjából össze is állt, csak azt nem vettem számításba, hogy ezt valamikor próbálni is kéne. Na, itt csúszott be a bibi. Órán nem próbálhatok, mert nyakunkon az év végi felmérések özöne, és délután se próbálhatok, mert tanítás után a fél banda rohan fejlesztőre, szakkörre, zeneiskolába, edzésre, na, ennyit a remek koncepcióról. Azért már háromszor vagy négyszer sikerült összerántanom a népet, hála annak, hogy már nem járunk korcsolyázni, meg beáldoztam a technika órákat, ami azért ciki, mert egész félévben csak kétszer osztályoztam, nem t'om így hogyan lesz jegy a bizonyítványban. ( Hozzáteszem, hogy nagy baromságnak tartom a technika osztályozását. Pl. húsvét előtt múzeumba mentünk játszóházba, most mit osztályozzak a tojásfestésen? Anyák napi ajándékot meg, amit szintén technika órán készítünk, elvből nem osztályozok. Most mondjam azt a kissé suta gyereknek, hogy amit szeretettel készít az édesanyjának az hármas?????) Na, szóval van még két hetünk, hogy alkossunk, aztán lesz, ami lesz, abban bízom, hogy a szülőknek akkor is tetszeni fog, ha elrontjuk. :p

Szombaton megrázó élményem volt, azóta se vagyok valami jól lelkileg. Érettségi találkozónk volt (30 éves, ez nagyon durva!), és nagyon hirtelenjében lett megszervezve. Csodálkoztam is, mert szeptemberre terveztük, de ennek ellenére szinte mindenki eljött, még az ország másik végéből, sőt külföldről is. A magyarázat annyi, hogy egyik osztálytársunk halálos beteg, utolsó stádiumban van, és az volt a kívánsága, hogy szeretne tőlünk elbúcsúzni. Elmentünk hozzá, és megtettük, amit kért. Nem tudok mit mondani, de sose fogom elfelejteni azt az örömöt a meggyötört arcán, ahogy fogadott minket, a fájdalmai és a gyengesége ellenére. Megöleltük, megpuszilgattuk, pedig nem lett volna szabad a fertőzésveszély miatt, de azt hiszem mindenki úgy volt vele, hogy ez már nem ront a fizikai állapotán, és a lelkének jó. Nehéz volt utána visszamenni a vacsorára.

Ma aput köszöntjük, remélem, gyermek felébred délig. Nagyon el van fáradva ő is, két héten keresztül folyamatosan vizsgázott, szombaton meg fellépésük volt Nyíregyházán. A legfontosabb, hogy a fősuli is rendben van, négyest kapott a nyelvi tárgyra, most már mehet államvizsgázni. Diplomát azt nem fog kapni, mert nincs nyelvvizsgája, de majd azt is összehozza valahogy, valamikor, ha minden jól megy. Most azon ügyködik, hogy legyen nyárra munkája, különben nem fogjuk tudni kifizetni a színisulit szeptemberben, ugyanis a diákhitelre már nem lesz jogosult.
Nekem is sűrű lesz a nyár, mert van egy iskolai project, amit elvállaltunk egy kolléganővel karöltve, szóval mehetek júliusban továbbképzésre, aztán meg neki kell esnünk a munkának, mert szeptemberre össze kell rakni a nagy részét. Ugrott a karibi nyaralásom. Pedig erre szántam a pedagógus napi jutalmamat.

Hát így zajlik az élet mostanság nálunk. De mintha mások is el lennének havazódva! Hmmmm????
Csóközön!

Anomáliák

Máj.16. Nem új keletű megállapítás, hanem sok éves tapasztalat, hogy az szív a legjobban, aki rendesen dolgozik. Namármost, ha ráadásul alkalmazott vagy, akkor duplán szívsz, sőt tovább megyek, egy közalkalmazott triplán, és ha még inkább szeretném fokozni az amúgy is igazságtalan helyzetet, egy pedagógus megszámolhatatlanul sokszorosan szív.
Pénteken büntiben leszek, mert versenyre vittem gyerekeket. Nem is akármilyen verseny volt, hanem országos döntő. Lehet, rosszul gondolom, de az én értékítéletem szerint egy országos döntőbe jutás dicsőség. Dicsőség a gyereknek, mert belefektette a tudását és beáldozta szabadidejét, dicsőség a felkészítő pedagógusnak, mert belefektette a tudását és beáldozta szabadidejét, és nem utolsó sorban dicsőség az iskolának, ami majd learatja a babérokat és villogtathatja a fényes statisztikáját a fenntartónak. Ehhez képest az iskola értékítélete szerint én ma nem dolgoztam. Annak ellenére, hogy délelőtt letanítottam az összes órámat, megszerveztem ig.helyettes helyett, ki vigyáz negyed óráig az osztályomra, amíg én a versenyzőimmel rohanok a buszra, megszerveztem ig.helyettes helyett, hogy ki lesz helyettem délután a napköziben (mindezekért nem én veszem fel az ig.helyettesi pótlékot), elvittem vidékre a kölkeket az országos döntőre saját költségen, mert az iskola ezt sem fizeti, fél hétkor értem haza, mert még vissza kellett kísérnem a gyerekeket az iskolába, aztán még elkísértem az egyik gyereket a buszmegállóba, hogy hazajusson valahogy a város másik végébe, mert a szülő nem jött be érte kocsival, és mindezek ellenére pénteken le kell dolgoznom a mai délutánt, mert az iskola, aminek hozzuk a dicsőséget a statisztikájához, nem fizet helyettesítést a kolléganőnek. Ez már csak így megy nálunk.
Hozzáteszem, hogy ebben az évben már szerepelt két gyerekem országos döntőben, nem is akárhogy, és baromi szerencsém volt, hogy a szülők elvitték őket Győrbe, mert nem tudtam volna velük menni, tekintve hogy nem volt pénzem útiköltségre. Iszonyat szégyelltem magam, pedig nem nekem kellett volna, és nem tudtunk elmenni Szegedre se az eredményhirdetésre, hasonló okokból. Azért felmerült bennem , hogy mi van, ha egy szülő nem tudja anyagilag bevállalni az utazást? Lemarad a tehetséges gyerek egy fontos versenyről? Mert az iskolának csak eredmény fontos, a támogatás nem? 
Mellesleg hasonló a helyzet, ha továbbképzésre megy az ember. Rohadtul nem számít, hogy nem a saját szórakoztatásodra, hanem az iskola érdekében képezteted magad munkaidőben, amiről egyébként nem is tehetsz, mert nem te szervezed a tanfolyamot, de oldd meg, ki legyen helyetted az adott órán, és később még dolgozd is le azt az időt, amit továbbképzésen töltöttél. Szerintem ezek anomáliák.
Az én értékrendemben fontos helyen áll, hogy az ember a képességeihez mérten a maximumon teljesítse a feladatát. Sok olyan dolgot megteszek, mi nincs a munkaköri leírásomban, de ezen a pályán tovább kell látni az orrunknál, és észre kell venni, ha egy munkában vagy gyerekben ott a lehetőség. Akkor nem azt figyelem, hogy ez most túl van a munkaidőn vagy nem az én dolgom, vagy egyáltalán nem tartozik a feladataim közé. Csak azt érzem, hogy ezt most meg kell csinálnom, és sosem magamért teszem. Na, jó, persze egy kicsit magamért is, mert élvezem, ha egy munka kreatív és kihívás, de ha csak magam miatt érnék el eredményeket, akkor is értékelniük kéne azoknak, akiknek ez a dolguk. Nem pénzre gondolok, mert e tekintetben már nincsenek illúzióim, de abban, hogy segítenek megteremteni a munkához a feltételeket, ez igenis elvárható. És ha engem lekakilnak magasról, legalább a gyerekek miatt.

Ui: Képzeljétek, hármasom van a lottón!!!! :))))) Ne kérjetek kölcsön, mert a nagy részéből már kifizettem a múlt havi adósságaim egy részét. (Pedig szerettem volna egy új nacit, mert a teszkó gazdaságos már lerohad rólam. Nem baj, majd jövő héten az ötösömből! :))
Csóközön!

Hapci!

Máj.1. Hű, de vacakul voltam tegnap! Dél körül muszáj volt vízszintesbe helyeznem magam, és fel se keltem késő délutánig, a fejem helyén mintha mázsás kő, (na, nem az agyi kapacitásaimtól), a torkomban meg szögesdrót lett volna, és egyvégtében tüsszögtem, mint egy hapcimanó. Persze bevetettem mindenféle házi praktikát, szóval még élek, bár a látszat néha csal.
Gondolkodtam egyébként, lehet, hogy beletrafált az orvos, mikor legutóbb mentem hozzá a köhögés miatt, mert kínjában, hogy nem tudja mifene bajom van, felírt egy allergia elleni gyógyszert, ami használt, legalábbis javult a köhögés és már nem fáj a tüdőm. Talán nem is megfázásom van, hanem allergiám, mert a szemem is viszket és folyik az orrom. Sajnos már megettem az összes pirulát, így most nem tudom tesztelni magam.

Gyermek délelőtt visszament Pestre, mert előadásuk volt Laliizén, előtte meg kiruccant megvizslatni Buttont élőben, aszongya, sittysutty, ennyi volt, kettőt se pislantott, úgy elhúzott előtte. Én leginkább csak lazultam, próbáltam pótolgatni a tegnapra tervezett tevékenységeimet. Közben tévéztem, kicsit rendezgettem a befizetetlen csekkjeimet, és majdnem felmostam, de aztán mégse. Ja, és elhasználtam egy százas pzs-t röpke fél nap alatt.

Őszintén szólva van egy kis lelkifurim azzal kapcsolatban, hogy nem mentem le a Balcsira, kellett volna ügyködni a ház körül, mindig az anyuékra marad a nagyobb meló. Ők persze sosem szólnak, hogy kéne segíteni, de én azért rá szoktam érezni, és megyek is, ha tudok. De ez most egy ilyen hétvége volt.
Néha nyűgnek érzem azt a banga nagy házat, én nem úgy vagyok, hogy csak beugrom a kocsimba és már ott is vagyok, költeni nem tudok rá, mert még a saját költségeimet sem tudom fedezni, az egyetlen, amit tenni tudok, hogy takarítok, ablakot pucolok, meg lenyírom a füvet, de azt meg mindig akkor kéne csinálni, amikor az anyuék kitalálják, nem pedig, amikor ráérek. Emiatt vannak rossz érzéseim, és látom, hogy meg is sértődnek, ha nem ugrom rögtön, amikor mondják, hogy na, akkor most lemennek a Balatonra. Már azt várom, hogy az anyu abbahagyja a munkát, leköltöznek a házba, és akkor nem kell kampányszerűen beleszakadni a ház körüli melókba másfél nap alatt. Nem tudom, megvalósul-e valaha.

Az viszont tuti megvalósul, hogy most elmegyek fürödni. Csóközön! :)