Szabadságon

Júl.9. A mai reggel hozott egy kis enyhülést, ragyog a nap, de  frissítő szél fúj, egyetlen átka, hogy zenél felettem a tető és nem hagyott aludni.

Most éppen itt ülök a Balcsin, a teraszon, erre vártam már hetek óta. Az elmúlt hónap melós volt, továbbképzés-hegyek és magántanítványok töltötték ki az időm nagy részét, meg persze a rengeteg év végi adminisztráció, ami helyenként erősen borzolta az idegeimet. Most két hét pihi, aztán megint munka, rövid lesz az idei szabadság. Remélem, kárpótlásul lesz némi anyagi haszna a befektetett energiának, össze kell szedni azt a fránya tandíjat.
Gyermek sikeresen leállamvizsgázott, de úgy tűnik, nemcsak diplomát nem kap, hanem szakképesítést sem, csak egy igazolást, hogy bejárt a főiskolára. Ennyit az alapképzésről, ami egy vagyonba került. Ennek ellenére már megkeresték egy komoly munkával, drukkolok, hogy összejöjjön, nem árt gyűjtögetni a referenciákat. Szépen összejönnek neki nyáron a statisztálások is, már volt két reklámfilmben, meg forgatott Bruce-szal, és hívták újra a Borgia-sorozatba, megint nemes lesz, kapott szép ruhát.

Sajnos csak néhány napunk lesz itt kettesben gyermekkel, péntektől megtelik a ház, kezdődik a feszkó, gyermek képtelen kijönni a szüleimmel. Ő is hibás, mert nem tudja átengedni a fülén az apám pikírt megjegyzéseit, és rettentő rosszul viseli azt is, hogy folyton megy a marakodás hülyeségeken. Húzna el ilyenkor a szobájába, de nem, ő is rátesz még egy lapáttal. Amúgy is áll a bál, hogy mennyi pénzzel támogatták a főiskolát, gyermek mégis színésznő akar lenni, ami a szüleim szemében nulla értékű, és apám nem átallotta alacsonyabb rendűnek nevezni gyermeket az öcsém lányával szemben, akinek bezzeg már nyelvvizsgája meg jogosítványa is van. Persze ezt olyankor, amikor én nem voltam ott, csak az tűnt fel, hogy a lányom nem szól az apámhoz. Na, így nyaraljak!

Megyek, mert mindjárt lemerül a laptopom, fene érti miért, de áramszünet van, remélem nem romlik meg semmi a dugig töltött hűtőben. Azt viszont mondanám, hogy tavalyhoz képest most szárnyal a net, már a házban is van térerő, pedig nem látom, hogy kivágtak volna egy fél erdőt.
Na, majd még jövök, de most intézkedem áramügyben. Csóközön!

Havazás

Máj.28. Már megint szétestem. Tele vannak a zsebeim cetlikkel, mit, mikor hogyan meddig, stb., az agyam telítődve, mint az ázott szivacs, és a memóriám kezd leépülni. Péntek reggel konkrétan két percig álltam a fürdőszobában a mosdó előtt, és nem tudtam eldönteni, hogy a lila vagy a narancssárga fogkefe az enyém. Ez gáz!!!!
Múlt héten beláttam, hogy kicsit nagyot haraptam az év végi műsorunk tekintetében. Akkora ötletmenésem volt, hogy nem bírtam leállni, és a büdös kölkek meg rátettek egy lapáttal, mert tetszett nekik a koncepció és még többet akartak, sőt nekik is beindult a fantáziájuk. Én meg éjszakákba nyúlóan vacakoltam vele, hogy összerakjam mindazt, amit közös erővel kigondoltunk, és nagyjából össze is állt, csak azt nem vettem számításba, hogy ezt valamikor próbálni is kéne. Na, itt csúszott be a bibi. Órán nem próbálhatok, mert nyakunkon az év végi felmérések özöne, és délután se próbálhatok, mert tanítás után a fél banda rohan fejlesztőre, szakkörre, zeneiskolába, edzésre, na, ennyit a remek koncepcióról. Azért már háromszor vagy négyszer sikerült összerántanom a népet, hála annak, hogy már nem járunk korcsolyázni, meg beáldoztam a technika órákat, ami azért ciki, mert egész félévben csak kétszer osztályoztam, nem t'om így hogyan lesz jegy a bizonyítványban. ( Hozzáteszem, hogy nagy baromságnak tartom a technika osztályozását. Pl. húsvét előtt múzeumba mentünk játszóházba, most mit osztályozzak a tojásfestésen? Anyák napi ajándékot meg, amit szintén technika órán készítünk, elvből nem osztályozok. Most mondjam azt a kissé suta gyereknek, hogy amit szeretettel készít az édesanyjának az hármas?????) Na, szóval van még két hetünk, hogy alkossunk, aztán lesz, ami lesz, abban bízom, hogy a szülőknek akkor is tetszeni fog, ha elrontjuk. :p

Szombaton megrázó élményem volt, azóta se vagyok valami jól lelkileg. Érettségi találkozónk volt (30 éves, ez nagyon durva!), és nagyon hirtelenjében lett megszervezve. Csodálkoztam is, mert szeptemberre terveztük, de ennek ellenére szinte mindenki eljött, még az ország másik végéből, sőt külföldről is. A magyarázat annyi, hogy egyik osztálytársunk halálos beteg, utolsó stádiumban van, és az volt a kívánsága, hogy szeretne tőlünk elbúcsúzni. Elmentünk hozzá, és megtettük, amit kért. Nem tudok mit mondani, de sose fogom elfelejteni azt az örömöt a meggyötört arcán, ahogy fogadott minket, a fájdalmai és a gyengesége ellenére. Megöleltük, megpuszilgattuk, pedig nem lett volna szabad a fertőzésveszély miatt, de azt hiszem mindenki úgy volt vele, hogy ez már nem ront a fizikai állapotán, és a lelkének jó. Nehéz volt utána visszamenni a vacsorára.

Ma aput köszöntjük, remélem, gyermek felébred délig. Nagyon el van fáradva ő is, két héten keresztül folyamatosan vizsgázott, szombaton meg fellépésük volt Nyíregyházán. A legfontosabb, hogy a fősuli is rendben van, négyest kapott a nyelvi tárgyra, most már mehet államvizsgázni. Diplomát azt nem fog kapni, mert nincs nyelvvizsgája, de majd azt is összehozza valahogy, valamikor, ha minden jól megy. Most azon ügyködik, hogy legyen nyárra munkája, különben nem fogjuk tudni kifizetni a színisulit szeptemberben, ugyanis a diákhitelre már nem lesz jogosult.
Nekem is sűrű lesz a nyár, mert van egy iskolai project, amit elvállaltunk egy kolléganővel karöltve, szóval mehetek júliusban továbbképzésre, aztán meg neki kell esnünk a munkának, mert szeptemberre össze kell rakni a nagy részét. Ugrott a karibi nyaralásom. Pedig erre szántam a pedagógus napi jutalmamat.

Hát így zajlik az élet mostanság nálunk. De mintha mások is el lennének havazódva! Hmmmm????
Csóközön!

Ápr.10. Múlt éjjel mindenféle hülyeséget álmodtam, örültem, hogy felébredtem. Nagyon korán volt még, nem is világosodott, de már nem tudtam visszaaludni, csak hevertem kissé kótyagosan, és azon gondolkodtam, vajon mi végre jöttek ezek az abszurd álomképek. Kábé semmire se jutottam.

A délelőttöm egy része ügyintézéssel telt, végre leszerveztem a kirándulást. Jól el is ment vele az időm, mert a nyomtató bemondta az unalmast, én meg próbáltam rájönni a hibájára, kevés sikerrel, végül mégis meg kellett keresnem a technikust. Szóval, csúszott némi szépséghiba a terveimbe, de ez a nap amúgy is olyan nyögvenyelősen telt, nehezen rázódtunk bele a munkába.

Gyermek befejezte a szakdolgozatát, holnap már viszi is nyomtatni meg kötni, nagy munkán van túl. Mondanom se kell, még az utolsó pillanatokban is kitaláltak formai változtatásokat, dühöngött is, mert már múlt héten kész volt az egész, de újra kellett formáznia az összes hivatkozást meg oldalszámozást, ráadásul azon vacakoltak, hogy vajon hány forrásnak számít, ha ugyanabból a tanulmánykötetből több esszét jelölt meg. Röhej, hogy háromféle szabályzat is működik a szakdolgozatokra vonatkozólag, de senki nem tudja, melyikre hivatkozhat, ha valamibe belekötnek. Ráadásul felmerültek olyan kérdések is, amelyekre nincs utalás egyik szabályzatban sem, szóval vagy jól tájékoztatták a fészbukon vagy nem. Szerintem egyébként nagyon ügyes szakdolit írt, remélem, ezt majd a tanárok is így gondolják. :)

Ma korán fekszem, legalábbis megpróbálom, már amennyiben ez az időpont korainak számít. :)
Szép estét mindenkinek, vagy jó éjszakát, kinek, mi tetszik. :))) Csóközön!

H. P.

Márc.9. Ma olyan kiakadós napom volt. Lehet az is közrejátszott, hogy nagylány lettem, de egyébként tök mindegy mitől voltam szinte folyamatosan kiakadva, a hiszti az hiszti, mit szépítsük.
Matek órán többször megfordult a fejemben, hogy kirohanok, mint Zrínyi Miklós, azt se bánom, ha törökök állnak az ajtó előtt, csak ne gyerekből legyenek. Ennyi marhaságot rég hallottam tőlük, mondtam, hogy kész, itt a vége, megyek utcaseprőnek, a kukák toligatása meg a sepregetés nyilván jobban menne, mint a tanítás. Jó kis nyugis állás cca. ugyanennyi  fizetésért, nem kapnék agyérgörcsöt meg gyomorfekélyt, és villoghatnék a szép neonzöld mellénykémben. Tudom, nem az ő hibájuk, hogy ilyenek fordulnak meg az agyamban, talán nem is az enyém, mindannyian kipurcantunk a héten.
No, de azért dödögtem ám rendesen hazáig, mert nem akart működni az átok nyomtató, hanem aztán mégis, csakhogy jól ráhúztam egy órát a munkaidőmre, és már nem volt kedvem postára menni, meg vásárolni sem, de azt muszáj volt, a fene egye meg!
Gyermeknek is beszóltam annak okán, hogy bugyrom tele van már a hétvégi kajamizériával. Ki se dugom az orrom egész szombat-vasárnap az utálék konyhából, erre pont, amikor állok a Spárban a húsos pult előtt, és azon agyalok, hogy mi a búbánatos fityfenét főzzek neki a jövő hétre, amit meg is eszik, csörög a telefon, és aszongya, hogy ő már ül a buszon, mi lesz a kaja. Basszus, mondom, majd kensz magadnak egy vajas kenyeret, mert, hogy én ma nem főzök, az biztos, legalább egy szabad péntek estém hadd legyen már, amikor nem kell a gáztűzhely előtt állnom.  Persze jól megsértődött, pedig jó okom volt rá, hogy ezt mondtam. Tegnap direkt megkértem, hogy úgyis megy konzultációra, egyen a fősulin, mert későn érek haza, meg még vásárolnom is kell, ne kelljen kotyvasztanom. Mellesleg, mint kiderült, evett is, de azért bepróbálkozott. Elkényeztetett, zsarnok kölyök!!! Na, jó, már kibékültünk ám! :)
Ééééés, úgy fél órával ezelőtt, amikor már azt hittem, hogy higgadok, hirtelen megszólalt az egyik lakás riasztója, de úúúúúgy, hogy majdnem szívinfarktust kaptam, hát ez aztán direkt jól jött! Jobb, ha elhúzok aludni.
Remélem, holnapra eltűnik a hisztim, különben hisztis leszek, de nagyon! Csóközön!

Brrrrrr!

Márc.6. Hej, de átfáztam ma! Fene gondolta, hogy ilyen hideg lesz, még szerencse, hogy a suliban tartok vészhelyzet pulcsit. Persze mit sem ért, mert a takarító néni jól rám nyitotta az összes ablakot, nyilván nem titkolt céllal, hogy engem kiüldözzön a saját termemből. Igaz, mi a csudának kellett nekem még fél hatkor dolgozni, mentem volna haza a jó meleg kuckómba.

Holnap letudom a másik nyílt órát, szerintetek kész van a tervezetem? Neeeem! Pedig negyed hétkor végeztem a dolgaimmal, és ebben benne volt az óravázlaton való ügyködés is. A fejemben persze már ott van minden, csak össze kéne rakni, de nagyon úgy tűnik, hogy ez is amolyan hajnali projekt lesz. Mellesleg tanultam a múltkoriból, amikor lefagyott az interaktív cucc, most kinyomtattam az összes képet, az ördög nem alszik. :)

Mostanában egyre gyakrabban gondolok arra, hogy gyermek többet is örökölhetett volna belőlem, leginkább egy kis pozitív hozzáállást az élethez, és nagyobb toleranciát az emberekhez. Mindig van valami kínja, amit aztán rögtön rám is terhel (hülye mobil, meg aki kitalálta!), én meg nem győzöm okítani, hogyan is kéne kezelni a helyzetet. Persze nagyjából lekakilja a tanácsaimat, tudom, hogy ez csak játszma mindkettőnk részéről. Neki fontos nyünyörögni egyet anyának, aztán úgyis megoldja, én meg osztom az észt, miközben azt gondolom, hogy úgyis megoldja. Azért aggódom, mert sokszor olyan boldogtalannak tűnik. Remélem, csak képzelgek.

Rászoktam a késő esti evésre. :)   Tegnap este is fél tizenegykor bevágtam egy darab füstölt csülköt ecetes tormával, durva, nem? Dupla vacsora volt. :P Lehet, csakhamar gurulós Motyi leszek. :D
Erről jut eszembe, hogy vasárnap sportoltunk ám gyermekkel! Elméletben. Aszongya: "El kéne menni futni a tóhoz....." "Aha." No, hát ennyiben maradtunk. :)
Csóközön! :)

Hohohohóóóó!

Febr.28. Reggel, amikor kinéztem az ablakon, majdnem hanyatt vágtam magam. Hát ez meg már micsodaaaaa? Hó, bakker, de mekkora! Egész nap csak hulldogált rendületlen, én meg pittyegtettem a számat, mert annyira jól esett az a szombati tavasz a lelkemnek, hogy már nem akartam volna ilyen visszafordulást. Ezt a kiszúrást!

Ma égből pottyant köri versenyfeladatokon ügyködtünk a kölkekkel, mostanság mindig így járok, hogy ideesik valami határidős cucc, ami már tegnapra kellett volna. Ebben most speciel én voltam a ludas, mert elfelejtettem, hogy egy hónapja neveztünk, aztán meg már két hete itt voltak a feladatok a gépemen, csak nem esett le, hogy ez az. Jobban mondva tudtam én, csak nem sejtettem. Szerencsére tegnap valaki rám szólt, hogy csütörtökön postázni kell, hű, azanyja, meg is állt bennem az ütő, mert tizenegy oldal és hat csapatom van. Nosza, nekiestünk ebéd után, hát hogy ezek milyen ügyesek! Fogok ám sírni utánuk, ritkán jön össze ilyen jó kis társaság. Még maradt holnapra néhány dolog, de a zömét meg tudták oldani, pedig alig segítettem nekik.
Gyermeket kölcsönadja a cég egy hétre valami marketinges munkára. Nagyon büszke vagyok rá, mert ő az egyetlen a szak.gyak.-osok között, akit a főnök komoly feladatokkal bíz meg. Titkon reménykedem, hogy a gyakorlat után is fogja foglalkoztatni, akár részidőben vagy alkalmi munkára, megoldódna a jövő évi tandíj a színisuliban. Persze tudom, hogy ennek kevés a realitása, de hátha....

Mindig eltervezem, hogy este korán lefekszem, legalább nyolc órát alszom, kipihenten ébredek, aztán felkelés után tornázom, rendesen reggelizem, időben elindulok a dógozóba, lehetőleg úgy, hogy rendet hagyok itthon magam után. No, ebből az lesz, mindig találok valami filmet, amit aztán fél egyig nézek, alszom úgy öt órát kb. (jó esetben), nyűgösen ébredek, mert még aludnék, ezért aztán az utolsó pillanatig hesszelek a takaró alatt, minek folytán rohannom kell, ezért nem reggelizem, szanaszét hagyok mindent, és a hátsó kapun osonok be a suliba, hogy ne lássák, elmúlt már háromnegyed nyolc. Jóvanna, mondjuk vannak jó napjaim is ám, amikor olyan példaszerű vagyok! Csak az olyan uncsi. Na, de majd holnap!

Csóközön!