Őrültek háza...velem az élen :)

Febr.29. Tévedés, hogy ma van szökőnap! Még  tévében is így köszöntek be reggel, pedig ez nem igaz. Az igazi szökőnap február 24., ezt onnan tudom, hogy anyukám ezen a napon született, és már gyerekkoromban is folyton viccelődtünk vele ez ügyben. Persze nem ez az egyetlen és legnagyobb hülyeség, ami elhangzik a médiában. :)
Alvásról jut eszembe, hogy ma kis híján bealudtam a híradón. Hiba lett volna, különben most nem tudnék itt pötyögni. :)
Délután tiszta idegbajos voltam, mert a gyerekeim követhetetlenül jöttek-mentek mindenfelé, a táncpróbától a matekfejlesztőig, a zeneiskolától a fogszabályozóig, képtelenség volt leckét írni nyugodt körülmények között. Ráadásul a hatból három csapatom még nem csinálta meg a köri verseny feladatait teljesen, és velük sem tudtam rendesen foglalkozni, többek között azért sem, mert mindegyikből hiányzott egy ember. Kész káosz volt a helyzet, jól össze is vesztem az egyik kölyökkel, amit már bánok, mert nyilván ő is hulla volt az egész napi hajcihőtől. Nem normális ez, én azt mondom. Gyakorlatilag az osztályom fele egész nap csak tanult, próbált, gyakorolt, és nem volt semmi játékideje. Engem meg kikészített, hogy ezer felé kellett figyelnem, ki hova megy és mikor, kész-e a leckéje, ami kész van jó-e, közben magyaráztam, amit nem értett a feladatból, a fél szememmel meg azt figyeltem, hogy jó helyen keresgélnek-e a neten, akik versenyfeladatot csináltak. Fél négy után végképp elszabadult a pokol, mert két percenként kopogtak a szülők a gyerekekért, előttem három kupac füzet, amit lóhalálában igyekeztem ellenőrizni, de a gyerek már ott toporgott a sajátjáért, mert a szülő várta és siettek, ááááááááááááááááááá! Legszívesebben földhöz csapkodtam volna az egészet, és ugráltam volna rajta, amíg ronggyá nem szakad az egész. Lehet, kényszerzubbony lett volna a vége, de legalább kitomboltam volna magam. Az a rossz, hogy még mindig feszült vagyok, pedig próbálok pihenni, amióta csak hazajöttem. Jó, hogy mindjárt vége ennek a napnak.
Még csak most fogok ám vacsizni! Megyek is. Csóközön! :)

Hohohohóóóó!

Febr.28. Reggel, amikor kinéztem az ablakon, majdnem hanyatt vágtam magam. Hát ez meg már micsodaaaaa? Hó, bakker, de mekkora! Egész nap csak hulldogált rendületlen, én meg pittyegtettem a számat, mert annyira jól esett az a szombati tavasz a lelkemnek, hogy már nem akartam volna ilyen visszafordulást. Ezt a kiszúrást!

Ma égből pottyant köri versenyfeladatokon ügyködtünk a kölkekkel, mostanság mindig így járok, hogy ideesik valami határidős cucc, ami már tegnapra kellett volna. Ebben most speciel én voltam a ludas, mert elfelejtettem, hogy egy hónapja neveztünk, aztán meg már két hete itt voltak a feladatok a gépemen, csak nem esett le, hogy ez az. Jobban mondva tudtam én, csak nem sejtettem. Szerencsére tegnap valaki rám szólt, hogy csütörtökön postázni kell, hű, azanyja, meg is állt bennem az ütő, mert tizenegy oldal és hat csapatom van. Nosza, nekiestünk ebéd után, hát hogy ezek milyen ügyesek! Fogok ám sírni utánuk, ritkán jön össze ilyen jó kis társaság. Még maradt holnapra néhány dolog, de a zömét meg tudták oldani, pedig alig segítettem nekik.
Gyermeket kölcsönadja a cég egy hétre valami marketinges munkára. Nagyon büszke vagyok rá, mert ő az egyetlen a szak.gyak.-osok között, akit a főnök komoly feladatokkal bíz meg. Titkon reménykedem, hogy a gyakorlat után is fogja foglalkoztatni, akár részidőben vagy alkalmi munkára, megoldódna a jövő évi tandíj a színisuliban. Persze tudom, hogy ennek kevés a realitása, de hátha....

Mindig eltervezem, hogy este korán lefekszem, legalább nyolc órát alszom, kipihenten ébredek, aztán felkelés után tornázom, rendesen reggelizem, időben elindulok a dógozóba, lehetőleg úgy, hogy rendet hagyok itthon magam után. No, ebből az lesz, mindig találok valami filmet, amit aztán fél egyig nézek, alszom úgy öt órát kb. (jó esetben), nyűgösen ébredek, mert még aludnék, ezért aztán az utolsó pillanatig hesszelek a takaró alatt, minek folytán rohannom kell, ezért nem reggelizem, szanaszét hagyok mindent, és a hátsó kapun osonok be a suliba, hogy ne lássák, elmúlt már háromnegyed nyolc. Jóvanna, mondjuk vannak jó napjaim is ám, amikor olyan példaszerű vagyok! Csak az olyan uncsi. Na, de majd holnap!

Csóközön!

Apróságok

Febr.27. Az ember néha bepróbálkozik a világmegváltással. Hááát, ez se jött össze!Világmegváltás közben kidőltem. :)
Gyermek fejébe vette, hogy dagadt, és sürgősen le kell fogynia. Nyilván ennek érdekében falt be szombaton fél doboz Toffifee-t. Önértékelési problémáját fokozta, hogy az apu tegnap megjegyezte, milyen jól néz ki. Egész este azt hallgattam, hogy ő mennyire rettenetesen kövér. Remélem, nem szeretne úgy kinézni, mint a szomszéd lány, akinek minden lépésnél zörrennek egyet a csontjai, az arca meg leginkább egy múmiáéra hajaz. Pedig egész helyes volt valaha, amikor még rendesen evett és volt rajta egy kis husi. Megmondtam gyermeknek, hogy az evés élvezet (itt példálóztam a saját főztömmel), energiát ad, és ezáltal hasznos időtöltés is. Meg azt is mondtam, hogy hagyjon fel a hülyeséggel, és jól felpakoltam sült oldalassal, csirkepörkölttel és fasírozottal. Desszertnek kapott csirkecombot rizzsel meg mézeskrémest, hogy valami megédesítse a munkás hétköznapjait. Cseppet sem panaszkodott, hogy nehéz a hűtőtáska, én viszont mélyen hallgattam arról, hogy a súlyemelés nem fogyaszt, csak erősít, fáraszt, és utána rohadtul fáj a hátad és a derekad.
Ma voltak dolgok, amin kiakadtam, de jól kezeltem a helyzeteket. Például nem bírom, ha olyasvalaki bírál felül, akinek lövése se sincs ahhoz, amit kritizál, de azért okoskodik. Történetesen ő egy szülő, akinek sose jó az, ahogy a gyerek az iskolában tanulja, mindig elmagyarázza másképp, ráadásul sokszor előre megtanítja rosszul, szegény gyerek meg totál megzavarodik. Egyszer már volt a praxisomban hasonló anyuka, ami leginkább közös bennük, hogy marhára unatkoznak otthon a jólétben, és az a szórakozásuk, hogy kötözködnek, problémázgatnak és igyekeznek hergelni a többi szülőt. Aztán rémes látni, hogyan trükközgetnek pályázati pénzekkel, pazarlás, lenyúlás minden területen. Én kicsiben látom, de nyilván ez megy nagyban is, ezért tart itt az ország többek között. Nehéz lenyelni, hogy nem háboroghat az ember, mert akkor bukjuk a pénzt, már ami csurran-cseppen belőle.
Mindenesetre megnyugtató, hogy képes vagyok átlépni bizonyos problémákon, az iskolain könnyebben, mint a magánjellegűn. A múlt heti megingásomat fejben már rendeztem, lélekben még nem teljesen, de azt valószínűleg nem is fogom soha. Mély nyom ez, vissza-visszatérő, meg lehet tanulni együtt élni vele.
Holnap sportolok, megpróbálok versenyt futni az idővel. Rengeteg restanciám van, szerintem főleg azért, mert mostanság rosszul osztom be az időmet. Van is egy dolog, ami bántja a lelkiismeretemet, már régen el kellett volna intéznem, de folyton kimegy a fejemből. Ma délután csináltam listát, ez szerepel az első helyen, ha minden jól megy, holnap éjjel már jobban alszom. :)
Ma viszont korán fekszem, hacsak nem nézek megint X-aktákat, ami esélyes. :) Csóközön! :)

Kavarok

Febr.26. Nahát, szépen elment ez a hétvége is, sittysutty, mintha itt se lett volna!
Gyermek nyögvenyelősen ment vissza, hétről hétre egyre nehezebben akaródzik neki az utazás. Mintha eltűnt volna a fene nagy lelkesedése a főváros iránt, de az is lehet, hogy a felnőtt lét nehézségei kezdenek terhessé válni számára. Utál az irodában ülni egész nap, amit egyébként meg is értek, én se bírom az ilyesmit, meg aztán a színisuliban is találkozik fura dolgokkal, amitől kezdenek oszlani a rózsaszín ködök. Azt hiszem, sok baja lesz abból, hogy nehezen áll be a sorba, de talán majd kompenzál azzal, hogy nagyon kitartó, és ha morog is folyton, mert folyton morog, azért mégis rendesen megcsinálja a dolgát.
Megvolt a családi összeröffenés, jól teleettük magunkat minden földi jóval. A szépséghibája a dolognak, hogy nekem mégis muszáj volt délután főznöm, mert gyermek, amíg szak.gyak.-on van, nem tud enni a fősulin, az iroda környékén meg semmi étkezde nincs. Szóval fel kell tankolnom egy kis hazaival, nehogy éhen vesszen szegény. :)
Két kavarás között csináltam egy másik zenei cuccot is, azt hiszem, kissé intellektuálisra sikerült. Azért majd hallgassatok bele! :)
Csóközön! :)

Van zeném! :)

Febr. 25. Hát kérem, ma nem sok hasznom volt, jól elvacakoltam az egész napot. Reggel olyan erősen sütött a nap, hogy szinte vakított, sajnos nem annyira, hogy ne vegyem észre, milyen mocskos az ablak. Gyorsan behúztam a sötétítőt. : p
Elmaradt a szokásos hétvégi bevásárlásom, és a főzést is hanyagoltam, csak egy könnyű ebédet ütöttem össze abból, amit itthon találtam. Holnap is lazulok, mert anyu születésnapját megyünk ünnepelni, ott lesz az egész család, eszi - iszi - nasi, ami belefér.
Csináltam itt alant egy kis zenedobozt, ráment az egész délutánom, de szerintem jó lett. Akinek van kedve, belehallgathat, majd még csinálok magyar zenéket is, ha lesz rá időm. :)
Most csak ennyi, mert már késő van és álmos vagyok. Jó éjszakát, csóközön! :)

Szökőnap

Febr.24. Hű, de nehéz napom volt! Szökött volna el a csudába, de maradt, a fenébe is!

Az ovis foglalkozás úgy kezdődött, hogy lefagyott az interaktív cucc. Na, bammeg, azon volt az összes kép, meg játék meg feladatlapocska. Normál körülmények között nem estem volna kétségbe, de ott ült négy kolléga meg pár szülő is, akiket nem érdekelt a szülői értekezlet. Hozzájött még az is, hogy a takarítónő a teremrendezés előtt söprögetett, de amikor eltoltuk a padokat, szép kis sárkupacok maradtak a helyükön, én meg a foglalkozás egyes részeit a földön szerettem volna megvalósítani. Valaki szólt neki, hogy nehogyaztánmá, erre bejött és felmosott. Nosza, jól rá is gyalogoltunk a kölkekkel a vizes padlóra, megint sáros lett, meg jó lassan száradt, szerintetek le tudtunk huppanni a földre? Az egész foglalkozás agyon volt csapva. A második csoport már szerencsésebb volt, mert a cucc csak a foglalkozás végére mondta be újra az unalmast, a padló meg addigra megszáradt, de úgy leamortizálódtam ez alatt a másfél óra alatt, mintha öt matekórát tartottam volna egymás után. Nyilván az is közrejátszott, hogy nem a megszokott, saját termemben kellett foglalkozást tartanom, az én táblám még sose fagyott le, és időben fel lett volna takarítva. Sajnáltam az első csoportot, meg magamat, mert égőnek éreztem, hogy imprózni kellett.

Holnap alszom, ameddig akarok, meg ameddig a lakásfelújítós szomszéd hagy.

Csóközön! :)

Új lakó

Hosszas vívódások vezettek ide, mert volt már otthonom máshol, de néha tovább kell lépni, még ha fáj is. A változás akkor jó, ha előbbre visz, de ha hátráltat, akkor el kell vetni és kipróbálni mást. Lehet, nem voltam elég türelmes, de az idő rohan, én meg nem szeretem az egy helyben topogást.
Aki nem ismer, és kíváncsi az előzményekre, az kattintson ide: motyi.blog.nlcafe.huÜdvözlök mindenkit Motyi régi-új világában! Csóközön! :)

Febr.22. Kezdek tisztán látni bizonyos kérdésekben. A dolgok mit sem változtak, és nem is fognak, bármi is a látszat. Megint csak szavak, szavak, szavak. De már nem dőlök be. Soha többé. Azt elismerem, hogy újra felpiszkálódott bennem valami, és ez zavar, mert már elég erősnek hittem magam atekintetben, hogy bármikor vissza tudom utasítani. Mégis voltak, vannak gyenge pillanataim, amikor majdnem…. Szerencsére mégsem.
Újra és újra muszáj tudatosítani magamban, hogy határozott, független nő vagyok, aki tudja, mit akar és merre halad az élete. Nem könnyű, de menni fog. Mert muszáj. Fene egye meg!!!

Szerintetek tegnap javítottam matek dolit? Neeeem! Szerintetek csináltam ovis foglalkozást? Neeeeem! Helyette trécseltem a tanáriban, meg kávézgattam meg jöttem-mentem. Mert ez nekem járt! Na, persze, ma dupla munka volt, de akkor is!

Itthon kritikán aluli a helyzet, már ami a rendet illeti. Kábé úgy néz ki a lakás, amilyen káosz bennem is van. Madarat tolláról, embert lakásáról…. Na, jó, ezt inkább hagyjuk! :)

Mindig azt hiszem, hogy ha ennek a hétnek vége lesz, ha ezt befejeztem, megoldottam, elvégeztem, stb. akkor jön majd egy kis könnyebbség, de csudát! Folyton a képembe masíroz valami. Gyermek is állandóan nyíg, oszt engem frusztrál. Most éppen a szemétláda UPC, hogy ez a randaképű Horst itt alant tegye oda, ahova gondolom, rosszul számlázott nekik, és nem akarják jóváírni, csak a jövő hónapban. Mondtam gyermeknek, kérjen rá kamatot, úgyse adnak, pedig jogos lenne. Én meg itt reklámozom őket, pedig utálom az egész bagázst.

No, de nézzük a dolgok pozitív oldalát, ma van hamvazó szerda, holnap torkos csütörtök, én meg álmos Motyi vagyok, szóval lassan elteszem magam a spájzba. Szép estét mindenkinek!

Csóközön! :)

Nyöször

Febr.21. Iszonyat motiválatlan vagyok a munkára. Reggel húzott az ágy, hej, de otthon maradtam volna, csak úgy el a semmiben, háztartás, gyerek, munka nélkül. Most is itt a nyakamon a matek doli javítás, készülnöm kéne a pénteki ovis-foglalkozásra, de nincs agyam, illetve ami van, az pont nem erre akar ráállni. Közben meg lóg a levegőben egy rakat kérdés, megoldandó feladat. Helyzet van!

Kaptam választ a levelemre, semmitmondó, konkrétumokat nélkülöző egyenlevél. Hááát, hogy továbbították a kérésem az illetékesnek, meg legyek türelmes, és ha pár nap múlva se rendeződik, akkor írjak még levelet. Ennyi. Persze látom én, hogy mi lesz, szép lassan vagy beletörődünk, hogy ez így működik avagy nem működik, vagy tovább állunk. Engem egyelőre csak az tart vissza, hogy évekre visszamenőleg itt van minden bejegyzésem, amit nyilván nem tudok magammal vinni, és fene tudja miért, de kötődöm hozzájuk, hiszen bennük van az elmúlt négy év minden nyöszöre-gyönyöre. Egyébként a punkos fejlécemet még nem láttam másnál, de gondolom, csak idő kérdése és más is rácuppan. PUNK – PINK – PIG – MALAC!  :P Ennél hülyébb már én sem leszek. :D Mondjuk az ufo -nevemet már eltávolították, és helyette kisbetűs motyi lettem. Olyan nemecsek ernő fílingem van, de erre már csak legyintek.

Tegnap gyermek benn ragadt az irodában, mert a cégvezető elvitte az irodakulcsot, és nem tudtak bezárni. Sem telefonon, sem interneten nem tudták elérni, szerencse, hogy ketten voltak, így egyikük elment a főnök lakására a kulcsért. Még jó, hogy a feleségét otthon találta, akinek volt pótkulcsa. Zajlik ám az élet minden szinten!

Doli vagy ovi? Hmmm…….

Csóközön! :)

?

Febr.19. Ma nyűgös napom volt annak ellenére, hogy kedvemre aludhattam, tekintve, hogy fölső szomszéd kussolt, lehet, olvasta a blogomat. Hanemaztán egész nap ki se dugtam az orrom a konyhából, gyártottam ezerrel a kajákat, aztán dobozoltam, üvegeltem, kis híján elfeledkeztem arról, hogy hagynom kéne valamit ebédre is. Nosza, sütöttem halat olyan ügyesen, hogy kanállal kellett kiszedni a serpenyőből, úgy szétesett, nyilván azért, mert addigra már én is szétestem, a darabjaim ott pattogtak a konyhakövön, fakanállal és konyharuhával a kezükben. Hej, de unom már ezeket a főzőcskézős vasárnapokat!

Persze az igazságnak több oldala van, nyűgöm oka nem csak a konyhai tevékenységekben keresendő, hanem az agyamban zajló folyamatoknak is. Jaja, már megint az az átok agyalás, kombinálás, elméletgyártás, és a sor végén ott csücsül a kétely. Bizony, még mindig az a régi ügy, ami folyton itt kísért, és az élet néha hoz érdekes fordulatokat. A dolgok természetéből fakadóan van, ami előre látható, és be is következik, hát ennek most van itt az ideje. Kérdés, hogy mit kezdek ezzel a helyzettel. Egyelőre fogalmam sincs.

Na, alszom rá egyet! (kettőt, hármat…) :)

Csóközön!

Hétvége

Febr. 18. Jó lenne már egy olyan hétvége, amikor csak elfekszem és pihenek, de nem úgy látszik, hogy ez a közeljövőben összejön. Fölső szomszéd rendre kiver az ágyból kora reggel, jó félórát kopácsol, fúr-farag a fejem fölött, majd amikor már alaposan felébresztett, abbahagyja. Na, és mikor kezdi újra? Ebéd után, amikor éppen elpihegek a kis kávécskámmal a kezemben. És ez megy minden szombat – vasárnap. Kapja be! (már elnézést a finom lelkűektől :))

Nagyon szétgyötört a tanfolyam, nem hittem, hogy ennyire kemény lesz. Voltak bennem mindenféle átmenetek, a kezdeti nagy lelkesedésem után, mély zuhanás következett, majd időnként megjelentek apró felemelkedések, de ez a jó természetemnek és az optimista hozzáállásomnak volt köszönhető. Voltak pillanatok, amikor komolyan elgondolkodtam azon, vajon egyáltalán alkalmas vagyok-e erre a dologra, és leginkább az jött le, hogy nem, de aztán túlléptem ezen, mert láttam, hogy mások is hasonló érzésekkel küzdenek, sőt volt pár ember, aki konkrétan kiborult. A harmadik héttől kezdve már olyan fizikai és lelki fáradtság volt rajtam, hogy még ahhoz se volt kedvem, hogy élvezzem a pesti létemet, esténként csak begubóztam az albiban, ittam egy sört és néztem ki a fejemből. A végjáték volt a legdurvább, a vizsga előtti éjjel még nem tudtam, hogy egyáltalán vizsgázhatok-e, mert az istennek nem akarta elfogadni a tervezetemet, pedig állati sokat melóztam rajta. Szóval éjjel fél háromkor még a négyszer visszadobott tervezeten gyötörtem magam, vörös szemekkel és utálkozva. Persze én még ügyes voltam, mert volt, akinek nyolcszor kellett átírni, és a fél csoport, magamat is beszámítva, vasárnap reggel még nem tudta, hogy mi lesz vele. Szörnyű volt! Na, de vége, és alapvetően, így utólag, már nem bántam meg, hogy belevágtam, mert tényleg sokat tanultam és tudom is használni, de azért, szerintem, emberibb módon is lehetett volna ezt véghezvinni.

Ma temetésre megyek vidékre, szerencsére nem saját rokon. De azért rossz érzés, és még hideg is van.

Tegnap, de szépen esett a hó! Az ilyen telet szeretem, legszívesebben csak ültem volna az ablaknál egy csésze teácskával és bámultam volna kifelé. De sajna vissza kellett mennem a suliba farsangolni, és mire jöttem haza, már csupa locspocs volt minden. Akkor jutott eszembe, hogy én már tavaszt szeretnék. És szeretném vissza a malackáimat! Hüphüp !

Sajna el kell mennem vásárolni, meg veszek lottót, mert hátha….

Csóközön! :)