Szünet

Okt.30. Jó hosszú etapon vagyok túl. Két napig csak néztem ki a fejemből és próbáltam minél többet aludni,  némi sikerrel, de azért van még mit pótolni.

A kölkek édesek, okosak, de kikészítenek, ennyi elevenség nincs is a világon, mint amit produkálnak. Folyamatosan nevelek, de semmi haszna, néha úgy érzem, az egész ténykedésem elszáll az éterben. mint a füst. Hát, kérem, ez igen fárasztó dolog tud lenni.
Néha sírni tudnék, amikor nagyon okos, tájékozott és jóindulatú emberek, akik nyilvánvalóan remekül belelátnak a munkánkba, fröcsögnek a különböző fórumokon meg a média üzenőcsíkjain, hogy mit sírunk mi pedagógusok a kevés fizetésünk meg az emelkedő óraszámok miatt, amikor egyébként se érdemlünk többet, hiszen alig dolgozunk és tele vagyunk szünetekkel. Szívesen elhívnám az illetőket, hogy töltsenek el egy napot, és ne többet, az én elsőseimmel. Majd megtudnák, hogy milyen az egész délelőtt pisilés és evés-ivás nélkül lenni, mert egy pillanatra se hagyhatod őket felügyelet nélkül, közben csilivili órákat tartani, mert csak így tudod lekötni a figyelmüket, aztán többször 26 füzetet, munkafüzetet átnézni, kijavítani, értékelni, elvégezni a kötelező adminisztrációkat, másnapi csilivili órákra készülni és előkészülni, aminek a felét majd hazaviszed, vagy benn maradsz még estig, mert nem tudtad befejezni, aztán beesni a napközibe, ahol folytatódik a délelőtti őrület megspékelve egy jó kis ebédeltetéssel a szűk ebédlőben, ahol egymást tapossák az osztályok, közben figyelni arra, hogy melyik gyerek mit ehet és mit nem, kinek kell külön melegíteni, ki nem vett szalvétát, evőeszközt, levest, almát, stb., ki nem tudja a teli tálcáját az ebédlő másik felébe áttuszkolni másik ötven  kölken keresztül, aztán ebéd után figyelni arra, hogy ki milyen szakkörre megy és elküldeni időben, aztán megenni az ebédedet egy szobor talapzatán ülve az udvaron, miközben azt figyelni, ki kit csépel éppen, két falat között orrot törölni, beengedni vécére, meghallgatni minden problémát, amivel folyamatosan ostromolnak, aztán megírni velük a leckét fáziskésésekkel, mert fél óránként csorognak vissza a szakkörökről, azt le is ellenőrizni, aztán meguzsonnáztatni, mesét olvasni, visszatartani a pisilést, és várni a szülőket, mint a megváltót. Ilyen majdnem minden napom, és szerintem még hagytam is ki belőle olyan apróságokat, mint hányás, pisi, sár és kiömlött kakaó takarítás, elveszett holmik keresgélése, dédelgetés, stb. Mindez reggel negyed nyolctól délután fél ötig. Persze van, amikor nem napközizem, de ilyenkor tuti beesik egy értekezlet, vagy helyettesítés, vagy valami egyéb elfoglaltság, szóval nagyon ritka az, amikor három-négy óra felé már haza tudok menni, és nem is viszek haza munkát. Azt azért még kipróbáltatnám a fenti okosokkal, hogy mennyi idő alatt írják meg 26 gyerekre a szöveges értékelést, amit most adtunk ki szünet előtt. Mert azt viszont csak itthon lehet megcsinálni nyugiban, és bizony volt olyan nap, amikor hazaértem fél hétkor, és még éjfélig értékelést írtam. Szóval, aki sajnálja tőlem ezt a három nap szünetet, annak szívesen felajánlom kipróbálásra a dolgot.

Tegnap nagy pakolászás volt a házban, lomtalanítás okán, a közös képviselő végigjárta az összes tároló helyiséget és könyörtelenül kirakatott minden szekrényt és limlomot. Embereket is fogadott, akik többé-kevésbé meg is csinálták a dolgukat, magyarul, amit nehéznek találtak, oldja meg a tulaj (így jártam), a többit meg összebarmolták, törtek, zúztak. Alig tudtam megmenekíteni a két hangfalamat, amit felajánlottam az iskolai hangosításhoz, de még nem tudtuk beszállítani a suliba. Jól kiürült a tárolónk, már csak üvegek és cserepek vannak benne, de vissza fogom csempészni a maradék parkettámat, mert itt a 49 négyzetméteremen nem tudom hol tárolni, kidobni meg nem akarom. Izgultam, hogy szóvá teszik a virágállványomat, de békén hagyták, úgy látszik győzött a forradalmam. :)

Jó, hogy süt a nap, de sajnos látszik, milyen rondán beverte az eső a szépen megpucevált ablakomat. Nem baj, behúztam a függönyt! :)
Megyek, alkotok valami finom ebédet, aztán folytatom a henyélést. Csóközön! :)

Havazás

Máj.28. Már megint szétestem. Tele vannak a zsebeim cetlikkel, mit, mikor hogyan meddig, stb., az agyam telítődve, mint az ázott szivacs, és a memóriám kezd leépülni. Péntek reggel konkrétan két percig álltam a fürdőszobában a mosdó előtt, és nem tudtam eldönteni, hogy a lila vagy a narancssárga fogkefe az enyém. Ez gáz!!!!
Múlt héten beláttam, hogy kicsit nagyot haraptam az év végi műsorunk tekintetében. Akkora ötletmenésem volt, hogy nem bírtam leállni, és a büdös kölkek meg rátettek egy lapáttal, mert tetszett nekik a koncepció és még többet akartak, sőt nekik is beindult a fantáziájuk. Én meg éjszakákba nyúlóan vacakoltam vele, hogy összerakjam mindazt, amit közös erővel kigondoltunk, és nagyjából össze is állt, csak azt nem vettem számításba, hogy ezt valamikor próbálni is kéne. Na, itt csúszott be a bibi. Órán nem próbálhatok, mert nyakunkon az év végi felmérések özöne, és délután se próbálhatok, mert tanítás után a fél banda rohan fejlesztőre, szakkörre, zeneiskolába, edzésre, na, ennyit a remek koncepcióról. Azért már háromszor vagy négyszer sikerült összerántanom a népet, hála annak, hogy már nem járunk korcsolyázni, meg beáldoztam a technika órákat, ami azért ciki, mert egész félévben csak kétszer osztályoztam, nem t'om így hogyan lesz jegy a bizonyítványban. ( Hozzáteszem, hogy nagy baromságnak tartom a technika osztályozását. Pl. húsvét előtt múzeumba mentünk játszóházba, most mit osztályozzak a tojásfestésen? Anyák napi ajándékot meg, amit szintén technika órán készítünk, elvből nem osztályozok. Most mondjam azt a kissé suta gyereknek, hogy amit szeretettel készít az édesanyjának az hármas?????) Na, szóval van még két hetünk, hogy alkossunk, aztán lesz, ami lesz, abban bízom, hogy a szülőknek akkor is tetszeni fog, ha elrontjuk. :p

Szombaton megrázó élményem volt, azóta se vagyok valami jól lelkileg. Érettségi találkozónk volt (30 éves, ez nagyon durva!), és nagyon hirtelenjében lett megszervezve. Csodálkoztam is, mert szeptemberre terveztük, de ennek ellenére szinte mindenki eljött, még az ország másik végéből, sőt külföldről is. A magyarázat annyi, hogy egyik osztálytársunk halálos beteg, utolsó stádiumban van, és az volt a kívánsága, hogy szeretne tőlünk elbúcsúzni. Elmentünk hozzá, és megtettük, amit kért. Nem tudok mit mondani, de sose fogom elfelejteni azt az örömöt a meggyötört arcán, ahogy fogadott minket, a fájdalmai és a gyengesége ellenére. Megöleltük, megpuszilgattuk, pedig nem lett volna szabad a fertőzésveszély miatt, de azt hiszem mindenki úgy volt vele, hogy ez már nem ront a fizikai állapotán, és a lelkének jó. Nehéz volt utána visszamenni a vacsorára.

Ma aput köszöntjük, remélem, gyermek felébred délig. Nagyon el van fáradva ő is, két héten keresztül folyamatosan vizsgázott, szombaton meg fellépésük volt Nyíregyházán. A legfontosabb, hogy a fősuli is rendben van, négyest kapott a nyelvi tárgyra, most már mehet államvizsgázni. Diplomát azt nem fog kapni, mert nincs nyelvvizsgája, de majd azt is összehozza valahogy, valamikor, ha minden jól megy. Most azon ügyködik, hogy legyen nyárra munkája, különben nem fogjuk tudni kifizetni a színisulit szeptemberben, ugyanis a diákhitelre már nem lesz jogosult.
Nekem is sűrű lesz a nyár, mert van egy iskolai project, amit elvállaltunk egy kolléganővel karöltve, szóval mehetek júliusban továbbképzésre, aztán meg neki kell esnünk a munkának, mert szeptemberre össze kell rakni a nagy részét. Ugrott a karibi nyaralásom. Pedig erre szántam a pedagógus napi jutalmamat.

Hát így zajlik az élet mostanság nálunk. De mintha mások is el lennének havazódva! Hmmmm????
Csóközön!

Anomáliák

Máj.16. Nem új keletű megállapítás, hanem sok éves tapasztalat, hogy az szív a legjobban, aki rendesen dolgozik. Namármost, ha ráadásul alkalmazott vagy, akkor duplán szívsz, sőt tovább megyek, egy közalkalmazott triplán, és ha még inkább szeretném fokozni az amúgy is igazságtalan helyzetet, egy pedagógus megszámolhatatlanul sokszorosan szív.
Pénteken büntiben leszek, mert versenyre vittem gyerekeket. Nem is akármilyen verseny volt, hanem országos döntő. Lehet, rosszul gondolom, de az én értékítéletem szerint egy országos döntőbe jutás dicsőség. Dicsőség a gyereknek, mert belefektette a tudását és beáldozta szabadidejét, dicsőség a felkészítő pedagógusnak, mert belefektette a tudását és beáldozta szabadidejét, és nem utolsó sorban dicsőség az iskolának, ami majd learatja a babérokat és villogtathatja a fényes statisztikáját a fenntartónak. Ehhez képest az iskola értékítélete szerint én ma nem dolgoztam. Annak ellenére, hogy délelőtt letanítottam az összes órámat, megszerveztem ig.helyettes helyett, ki vigyáz negyed óráig az osztályomra, amíg én a versenyzőimmel rohanok a buszra, megszerveztem ig.helyettes helyett, hogy ki lesz helyettem délután a napköziben (mindezekért nem én veszem fel az ig.helyettesi pótlékot), elvittem vidékre a kölkeket az országos döntőre saját költségen, mert az iskola ezt sem fizeti, fél hétkor értem haza, mert még vissza kellett kísérnem a gyerekeket az iskolába, aztán még elkísértem az egyik gyereket a buszmegállóba, hogy hazajusson valahogy a város másik végébe, mert a szülő nem jött be érte kocsival, és mindezek ellenére pénteken le kell dolgoznom a mai délutánt, mert az iskola, aminek hozzuk a dicsőséget a statisztikájához, nem fizet helyettesítést a kolléganőnek. Ez már csak így megy nálunk.
Hozzáteszem, hogy ebben az évben már szerepelt két gyerekem országos döntőben, nem is akárhogy, és baromi szerencsém volt, hogy a szülők elvitték őket Győrbe, mert nem tudtam volna velük menni, tekintve hogy nem volt pénzem útiköltségre. Iszonyat szégyelltem magam, pedig nem nekem kellett volna, és nem tudtunk elmenni Szegedre se az eredményhirdetésre, hasonló okokból. Azért felmerült bennem , hogy mi van, ha egy szülő nem tudja anyagilag bevállalni az utazást? Lemarad a tehetséges gyerek egy fontos versenyről? Mert az iskolának csak eredmény fontos, a támogatás nem? 
Mellesleg hasonló a helyzet, ha továbbképzésre megy az ember. Rohadtul nem számít, hogy nem a saját szórakoztatásodra, hanem az iskola érdekében képezteted magad munkaidőben, amiről egyébként nem is tehetsz, mert nem te szervezed a tanfolyamot, de oldd meg, ki legyen helyetted az adott órán, és később még dolgozd is le azt az időt, amit továbbképzésen töltöttél. Szerintem ezek anomáliák.
Az én értékrendemben fontos helyen áll, hogy az ember a képességeihez mérten a maximumon teljesítse a feladatát. Sok olyan dolgot megteszek, mi nincs a munkaköri leírásomban, de ezen a pályán tovább kell látni az orrunknál, és észre kell venni, ha egy munkában vagy gyerekben ott a lehetőség. Akkor nem azt figyelem, hogy ez most túl van a munkaidőn vagy nem az én dolgom, vagy egyáltalán nem tartozik a feladataim közé. Csak azt érzem, hogy ezt most meg kell csinálnom, és sosem magamért teszem. Na, jó, persze egy kicsit magamért is, mert élvezem, ha egy munka kreatív és kihívás, de ha csak magam miatt érnék el eredményeket, akkor is értékelniük kéne azoknak, akiknek ez a dolguk. Nem pénzre gondolok, mert e tekintetben már nincsenek illúzióim, de abban, hogy segítenek megteremteni a munkához a feltételeket, ez igenis elvárható. És ha engem lekakilnak magasról, legalább a gyerekek miatt.

Ui: Képzeljétek, hármasom van a lottón!!!! :))))) Ne kérjetek kölcsön, mert a nagy részéből már kifizettem a múlt havi adósságaim egy részét. (Pedig szerettem volna egy új nacit, mert a teszkó gazdaságos már lerohad rólam. Nem baj, majd jövő héten az ötösömből! :))
Csóközön!

H. P.

Márc.9. Ma olyan kiakadós napom volt. Lehet az is közrejátszott, hogy nagylány lettem, de egyébként tök mindegy mitől voltam szinte folyamatosan kiakadva, a hiszti az hiszti, mit szépítsük.
Matek órán többször megfordult a fejemben, hogy kirohanok, mint Zrínyi Miklós, azt se bánom, ha törökök állnak az ajtó előtt, csak ne gyerekből legyenek. Ennyi marhaságot rég hallottam tőlük, mondtam, hogy kész, itt a vége, megyek utcaseprőnek, a kukák toligatása meg a sepregetés nyilván jobban menne, mint a tanítás. Jó kis nyugis állás cca. ugyanennyi  fizetésért, nem kapnék agyérgörcsöt meg gyomorfekélyt, és villoghatnék a szép neonzöld mellénykémben. Tudom, nem az ő hibájuk, hogy ilyenek fordulnak meg az agyamban, talán nem is az enyém, mindannyian kipurcantunk a héten.
No, de azért dödögtem ám rendesen hazáig, mert nem akart működni az átok nyomtató, hanem aztán mégis, csakhogy jól ráhúztam egy órát a munkaidőmre, és már nem volt kedvem postára menni, meg vásárolni sem, de azt muszáj volt, a fene egye meg!
Gyermeknek is beszóltam annak okán, hogy bugyrom tele van már a hétvégi kajamizériával. Ki se dugom az orrom egész szombat-vasárnap az utálék konyhából, erre pont, amikor állok a Spárban a húsos pult előtt, és azon agyalok, hogy mi a búbánatos fityfenét főzzek neki a jövő hétre, amit meg is eszik, csörög a telefon, és aszongya, hogy ő már ül a buszon, mi lesz a kaja. Basszus, mondom, majd kensz magadnak egy vajas kenyeret, mert, hogy én ma nem főzök, az biztos, legalább egy szabad péntek estém hadd legyen már, amikor nem kell a gáztűzhely előtt állnom.  Persze jól megsértődött, pedig jó okom volt rá, hogy ezt mondtam. Tegnap direkt megkértem, hogy úgyis megy konzultációra, egyen a fősulin, mert későn érek haza, meg még vásárolnom is kell, ne kelljen kotyvasztanom. Mellesleg, mint kiderült, evett is, de azért bepróbálkozott. Elkényeztetett, zsarnok kölyök!!! Na, jó, már kibékültünk ám! :)
Ééééés, úgy fél órával ezelőtt, amikor már azt hittem, hogy higgadok, hirtelen megszólalt az egyik lakás riasztója, de úúúúúgy, hogy majdnem szívinfarktust kaptam, hát ez aztán direkt jól jött! Jobb, ha elhúzok aludni.
Remélem, holnapra eltűnik a hisztim, különben hisztis leszek, de nagyon! Csóközön!

Update

Márc.8. Tudtam, tudtam! És még sejtettem is! :) Gyanús volt, mert kolléga urak a héten több frakciógyűlést is tartottak, no, egy péntek esti sörözés megszervezése nem igényel ennyi összejövetelt. Aztán meg valahányszor körülöttük sündörögtem, elég egyértelmű metakommunikációval jelezték, hogy húzzak onnan a búsba, és hiába csináltam úgy, mint aki vérig sértődött, magasról tojtak az érzékeny női lelkivilágomra. Háááát, kérem, készültek mára! :) Volt beszéd, vers, ének, meg virágos slideshow, aztán kaptunk pezsgőt meg pogit, nagyon édesek voltak! :)
Kaptam igazi virágot is aputól, meg nem mondom meg kitől, de utóbbitól nagyon elszorult a szívem. Nem is tudtam eldönteni, hogy ez most szomorú pillanat vagy sem.

Büdös kölkek, bezzeg ma! Mondtam is nekik, hogy no komment. Lapítottak rendesen, érezték a gazok, hogy tegnap jól cserbenhagytak. És annak ellenére, hogy végigaludták a bemutató órát, mindent tudtak, ami volt! Pedig jól be akartam húzni őket a csőbe a keresztkérdéseimmel. :P

Képzeljétek, fogytam! Ááááá!  Jaja, mindennemű dupla vacsora, késő esti csülök és óriás pizza ellenére. Reggel majdnem leesett rólam a nadrág, be kellett fűznöm egy övet, mondom, mivanmá?!  Muszáj is volt sütnöm az előbb néhány krumplis lepénykét, konkrétan tíz darabot faltam be jó sok tejföllel és szalonnával, hátha visszakerekedik a hátsóm a gatyámba. Kolléganőm, aki folyton fogyókúrázik, aszonta, kipróbálja a módszeremet. Mondtam neki, ha beválik, szabadalmaztatom Motyi update néven, és jól meggazdagszom. :)

Az a jó, hogy mindjárt itt a hétvége, és jövő héten csak három napot dolgozunk. Iszonyat sokat fogok aludniiiiii!!!! Vagy nem. :P
Csóközön! :)

Világválság

Márc.7. Ez ma nem az én napom volt. A kölkek álmosak voltak, nyűgösek és kukák, hátuk közepébe se kívánták a 29-es gazdasági világválságot. Így utólag, ha engem kérdeznétek, én se akarnám ezzel kezdeni a napot. Nem is lett volna semmi gond, ha nem ül benn egy rakat szülő, de benn voltak, a francba is, így nem lehetett egy szegénynegyedről hirtelen átváltani pölö kutyás-macskás játékra, szóval végiggyötörtem az órát. Egy sima hétköznapon, ha ilyen van, levittem volna a bandát az udvarra, szaladjanak egyet a friss levegőn, vagy váltok valami egész másra és az adott témát később fejezem be, amikor jobb passzban vannak. Csak ez nem egy sima hétköznap volt.
Később meginterjúvoltam őket, mi volt a bibi, leginkább fáradtságra hivatkoztak, de az is kicsúszott a szájukon, hogy utálják, ha idegenek nézik őket. Mindkét verziót totál megértem. Hülyeség két napig nyílt órázgatni, fárasztó dolog a gyereknek meg a tanárnak is produkálnia magát a kritikus kívülállóknak, akik majd viszik a hírt a látottakról. Mondjuk ez a része már régen nem érdekel, mert tudom, hogy mit érek, és  mit tudnak a gyerekek, és bizony van, hogy akkor ugrik be egy rossz nap, amikor éppen topon kéne lenni. De a gyerekeket sajnálom, nekik ez macera, főleg olyannak, aki egyébként is nehezen viseli a szereplést.
Hogy teljes legyen az élmény, a délelőtti kudarc után délben szembesültem azzal, hogy otthon maradt az ebédem. Ez azért bosszantott, mert egész napos voltam, kénytelen-kelletlen maradék farsangi nápolyit majszolgattam egész délután, hogy le ne forduljak a székről. No, de azóta már gömbölyűre ettem magam marhapörivel, szóval jelenleg a komfortérzetem megfelelő stádiumban van. :) (Ittam bort is, KÉTSZER!)

Az van, hogy, tisztára depis lettem ettől a mai naptól. Rossz kedvem van, nnna! És szalad a lakás már megint, de hogy csinálom, foggggalmam sincs, mert itthon se vagyok egész nap. Meg egyébként is.....
Csóközön! 

Brrrrrr!

Márc.6. Hej, de átfáztam ma! Fene gondolta, hogy ilyen hideg lesz, még szerencse, hogy a suliban tartok vészhelyzet pulcsit. Persze mit sem ért, mert a takarító néni jól rám nyitotta az összes ablakot, nyilván nem titkolt céllal, hogy engem kiüldözzön a saját termemből. Igaz, mi a csudának kellett nekem még fél hatkor dolgozni, mentem volna haza a jó meleg kuckómba.

Holnap letudom a másik nyílt órát, szerintetek kész van a tervezetem? Neeeem! Pedig negyed hétkor végeztem a dolgaimmal, és ebben benne volt az óravázlaton való ügyködés is. A fejemben persze már ott van minden, csak össze kéne rakni, de nagyon úgy tűnik, hogy ez is amolyan hajnali projekt lesz. Mellesleg tanultam a múltkoriból, amikor lefagyott az interaktív cucc, most kinyomtattam az összes képet, az ördög nem alszik. :)

Mostanában egyre gyakrabban gondolok arra, hogy gyermek többet is örökölhetett volna belőlem, leginkább egy kis pozitív hozzáállást az élethez, és nagyobb toleranciát az emberekhez. Mindig van valami kínja, amit aztán rögtön rám is terhel (hülye mobil, meg aki kitalálta!), én meg nem győzöm okítani, hogyan is kéne kezelni a helyzetet. Persze nagyjából lekakilja a tanácsaimat, tudom, hogy ez csak játszma mindkettőnk részéről. Neki fontos nyünyörögni egyet anyának, aztán úgyis megoldja, én meg osztom az észt, miközben azt gondolom, hogy úgyis megoldja. Azért aggódom, mert sokszor olyan boldogtalannak tűnik. Remélem, csak képzelgek.

Rászoktam a késő esti evésre. :)   Tegnap este is fél tizenegykor bevágtam egy darab füstölt csülköt ecetes tormával, durva, nem? Dupla vacsora volt. :P Lehet, csakhamar gurulós Motyi leszek. :D
Erről jut eszembe, hogy vasárnap sportoltunk ám gyermekkel! Elméletben. Aszongya: "El kéne menni futni a tóhoz....." "Aha." No, hát ennyiben maradtunk. :)
Csóközön! :)

Őrültek háza...velem az élen :)

Febr.29. Tévedés, hogy ma van szökőnap! Még  tévében is így köszöntek be reggel, pedig ez nem igaz. Az igazi szökőnap február 24., ezt onnan tudom, hogy anyukám ezen a napon született, és már gyerekkoromban is folyton viccelődtünk vele ez ügyben. Persze nem ez az egyetlen és legnagyobb hülyeség, ami elhangzik a médiában. :)
Alvásról jut eszembe, hogy ma kis híján bealudtam a híradón. Hiba lett volna, különben most nem tudnék itt pötyögni. :)
Délután tiszta idegbajos voltam, mert a gyerekeim követhetetlenül jöttek-mentek mindenfelé, a táncpróbától a matekfejlesztőig, a zeneiskolától a fogszabályozóig, képtelenség volt leckét írni nyugodt körülmények között. Ráadásul a hatból három csapatom még nem csinálta meg a köri verseny feladatait teljesen, és velük sem tudtam rendesen foglalkozni, többek között azért sem, mert mindegyikből hiányzott egy ember. Kész káosz volt a helyzet, jól össze is vesztem az egyik kölyökkel, amit már bánok, mert nyilván ő is hulla volt az egész napi hajcihőtől. Nem normális ez, én azt mondom. Gyakorlatilag az osztályom fele egész nap csak tanult, próbált, gyakorolt, és nem volt semmi játékideje. Engem meg kikészített, hogy ezer felé kellett figyelnem, ki hova megy és mikor, kész-e a leckéje, ami kész van jó-e, közben magyaráztam, amit nem értett a feladatból, a fél szememmel meg azt figyeltem, hogy jó helyen keresgélnek-e a neten, akik versenyfeladatot csináltak. Fél négy után végképp elszabadult a pokol, mert két percenként kopogtak a szülők a gyerekekért, előttem három kupac füzet, amit lóhalálában igyekeztem ellenőrizni, de a gyerek már ott toporgott a sajátjáért, mert a szülő várta és siettek, ááááááááááááááááááá! Legszívesebben földhöz csapkodtam volna az egészet, és ugráltam volna rajta, amíg ronggyá nem szakad az egész. Lehet, kényszerzubbony lett volna a vége, de legalább kitomboltam volna magam. Az a rossz, hogy még mindig feszült vagyok, pedig próbálok pihenni, amióta csak hazajöttem. Jó, hogy mindjárt vége ennek a napnak.
Még csak most fogok ám vacsizni! Megyek is. Csóközön! :)

Apróságok

Febr.27. Az ember néha bepróbálkozik a világmegváltással. Hááát, ez se jött össze!Világmegváltás közben kidőltem. :)
Gyermek fejébe vette, hogy dagadt, és sürgősen le kell fogynia. Nyilván ennek érdekében falt be szombaton fél doboz Toffifee-t. Önértékelési problémáját fokozta, hogy az apu tegnap megjegyezte, milyen jól néz ki. Egész este azt hallgattam, hogy ő mennyire rettenetesen kövér. Remélem, nem szeretne úgy kinézni, mint a szomszéd lány, akinek minden lépésnél zörrennek egyet a csontjai, az arca meg leginkább egy múmiáéra hajaz. Pedig egész helyes volt valaha, amikor még rendesen evett és volt rajta egy kis husi. Megmondtam gyermeknek, hogy az evés élvezet (itt példálóztam a saját főztömmel), energiát ad, és ezáltal hasznos időtöltés is. Meg azt is mondtam, hogy hagyjon fel a hülyeséggel, és jól felpakoltam sült oldalassal, csirkepörkölttel és fasírozottal. Desszertnek kapott csirkecombot rizzsel meg mézeskrémest, hogy valami megédesítse a munkás hétköznapjait. Cseppet sem panaszkodott, hogy nehéz a hűtőtáska, én viszont mélyen hallgattam arról, hogy a súlyemelés nem fogyaszt, csak erősít, fáraszt, és utána rohadtul fáj a hátad és a derekad.
Ma voltak dolgok, amin kiakadtam, de jól kezeltem a helyzeteket. Például nem bírom, ha olyasvalaki bírál felül, akinek lövése se sincs ahhoz, amit kritizál, de azért okoskodik. Történetesen ő egy szülő, akinek sose jó az, ahogy a gyerek az iskolában tanulja, mindig elmagyarázza másképp, ráadásul sokszor előre megtanítja rosszul, szegény gyerek meg totál megzavarodik. Egyszer már volt a praxisomban hasonló anyuka, ami leginkább közös bennük, hogy marhára unatkoznak otthon a jólétben, és az a szórakozásuk, hogy kötözködnek, problémázgatnak és igyekeznek hergelni a többi szülőt. Aztán rémes látni, hogyan trükközgetnek pályázati pénzekkel, pazarlás, lenyúlás minden területen. Én kicsiben látom, de nyilván ez megy nagyban is, ezért tart itt az ország többek között. Nehéz lenyelni, hogy nem háboroghat az ember, mert akkor bukjuk a pénzt, már ami csurran-cseppen belőle.
Mindenesetre megnyugtató, hogy képes vagyok átlépni bizonyos problémákon, az iskolain könnyebben, mint a magánjellegűn. A múlt heti megingásomat fejben már rendeztem, lélekben még nem teljesen, de azt valószínűleg nem is fogom soha. Mély nyom ez, vissza-visszatérő, meg lehet tanulni együtt élni vele.
Holnap sportolok, megpróbálok versenyt futni az idővel. Rengeteg restanciám van, szerintem főleg azért, mert mostanság rosszul osztom be az időmet. Van is egy dolog, ami bántja a lelkiismeretemet, már régen el kellett volna intéznem, de folyton kimegy a fejemből. Ma délután csináltam listát, ez szerepel az első helyen, ha minden jól megy, holnap éjjel már jobban alszom. :)
Ma viszont korán fekszem, hacsak nem nézek megint X-aktákat, ami esélyes. :) Csóközön! :)

Szökőnap

Febr.24. Hű, de nehéz napom volt! Szökött volna el a csudába, de maradt, a fenébe is!

Az ovis foglalkozás úgy kezdődött, hogy lefagyott az interaktív cucc. Na, bammeg, azon volt az összes kép, meg játék meg feladatlapocska. Normál körülmények között nem estem volna kétségbe, de ott ült négy kolléga meg pár szülő is, akiket nem érdekelt a szülői értekezlet. Hozzájött még az is, hogy a takarítónő a teremrendezés előtt söprögetett, de amikor eltoltuk a padokat, szép kis sárkupacok maradtak a helyükön, én meg a foglalkozás egyes részeit a földön szerettem volna megvalósítani. Valaki szólt neki, hogy nehogyaztánmá, erre bejött és felmosott. Nosza, jól rá is gyalogoltunk a kölkekkel a vizes padlóra, megint sáros lett, meg jó lassan száradt, szerintetek le tudtunk huppanni a földre? Az egész foglalkozás agyon volt csapva. A második csoport már szerencsésebb volt, mert a cucc csak a foglalkozás végére mondta be újra az unalmast, a padló meg addigra megszáradt, de úgy leamortizálódtam ez alatt a másfél óra alatt, mintha öt matekórát tartottam volna egymás után. Nyilván az is közrejátszott, hogy nem a megszokott, saját termemben kellett foglalkozást tartanom, az én táblám még sose fagyott le, és időben fel lett volna takarítva. Sajnáltam az első csoportot, meg magamat, mert égőnek éreztem, hogy imprózni kellett.

Holnap alszom, ameddig akarok, meg ameddig a lakásfelújítós szomszéd hagy.

Csóközön! :)