H. P.

Márc.9. Ma olyan kiakadós napom volt. Lehet az is közrejátszott, hogy nagylány lettem, de egyébként tök mindegy mitől voltam szinte folyamatosan kiakadva, a hiszti az hiszti, mit szépítsük.
Matek órán többször megfordult a fejemben, hogy kirohanok, mint Zrínyi Miklós, azt se bánom, ha törökök állnak az ajtó előtt, csak ne gyerekből legyenek. Ennyi marhaságot rég hallottam tőlük, mondtam, hogy kész, itt a vége, megyek utcaseprőnek, a kukák toligatása meg a sepregetés nyilván jobban menne, mint a tanítás. Jó kis nyugis állás cca. ugyanennyi  fizetésért, nem kapnék agyérgörcsöt meg gyomorfekélyt, és villoghatnék a szép neonzöld mellénykémben. Tudom, nem az ő hibájuk, hogy ilyenek fordulnak meg az agyamban, talán nem is az enyém, mindannyian kipurcantunk a héten.
No, de azért dödögtem ám rendesen hazáig, mert nem akart működni az átok nyomtató, hanem aztán mégis, csakhogy jól ráhúztam egy órát a munkaidőmre, és már nem volt kedvem postára menni, meg vásárolni sem, de azt muszáj volt, a fene egye meg!
Gyermeknek is beszóltam annak okán, hogy bugyrom tele van már a hétvégi kajamizériával. Ki se dugom az orrom egész szombat-vasárnap az utálék konyhából, erre pont, amikor állok a Spárban a húsos pult előtt, és azon agyalok, hogy mi a búbánatos fityfenét főzzek neki a jövő hétre, amit meg is eszik, csörög a telefon, és aszongya, hogy ő már ül a buszon, mi lesz a kaja. Basszus, mondom, majd kensz magadnak egy vajas kenyeret, mert, hogy én ma nem főzök, az biztos, legalább egy szabad péntek estém hadd legyen már, amikor nem kell a gáztűzhely előtt állnom.  Persze jól megsértődött, pedig jó okom volt rá, hogy ezt mondtam. Tegnap direkt megkértem, hogy úgyis megy konzultációra, egyen a fősulin, mert későn érek haza, meg még vásárolnom is kell, ne kelljen kotyvasztanom. Mellesleg, mint kiderült, evett is, de azért bepróbálkozott. Elkényeztetett, zsarnok kölyök!!! Na, jó, már kibékültünk ám! :)
Ééééés, úgy fél órával ezelőtt, amikor már azt hittem, hogy higgadok, hirtelen megszólalt az egyik lakás riasztója, de úúúúúgy, hogy majdnem szívinfarktust kaptam, hát ez aztán direkt jól jött! Jobb, ha elhúzok aludni.
Remélem, holnapra eltűnik a hisztim, különben hisztis leszek, de nagyon! Csóközön!

Világválság

Márc.7. Ez ma nem az én napom volt. A kölkek álmosak voltak, nyűgösek és kukák, hátuk közepébe se kívánták a 29-es gazdasági világválságot. Így utólag, ha engem kérdeznétek, én se akarnám ezzel kezdeni a napot. Nem is lett volna semmi gond, ha nem ül benn egy rakat szülő, de benn voltak, a francba is, így nem lehetett egy szegénynegyedről hirtelen átváltani pölö kutyás-macskás játékra, szóval végiggyötörtem az órát. Egy sima hétköznapon, ha ilyen van, levittem volna a bandát az udvarra, szaladjanak egyet a friss levegőn, vagy váltok valami egész másra és az adott témát később fejezem be, amikor jobb passzban vannak. Csak ez nem egy sima hétköznap volt.
Később meginterjúvoltam őket, mi volt a bibi, leginkább fáradtságra hivatkoztak, de az is kicsúszott a szájukon, hogy utálják, ha idegenek nézik őket. Mindkét verziót totál megértem. Hülyeség két napig nyílt órázgatni, fárasztó dolog a gyereknek meg a tanárnak is produkálnia magát a kritikus kívülállóknak, akik majd viszik a hírt a látottakról. Mondjuk ez a része már régen nem érdekel, mert tudom, hogy mit érek, és  mit tudnak a gyerekek, és bizony van, hogy akkor ugrik be egy rossz nap, amikor éppen topon kéne lenni. De a gyerekeket sajnálom, nekik ez macera, főleg olyannak, aki egyébként is nehezen viseli a szereplést.
Hogy teljes legyen az élmény, a délelőtti kudarc után délben szembesültem azzal, hogy otthon maradt az ebédem. Ez azért bosszantott, mert egész napos voltam, kénytelen-kelletlen maradék farsangi nápolyit majszolgattam egész délután, hogy le ne forduljak a székről. No, de azóta már gömbölyűre ettem magam marhapörivel, szóval jelenleg a komfortérzetem megfelelő stádiumban van. :) (Ittam bort is, KÉTSZER!)

Az van, hogy, tisztára depis lettem ettől a mai naptól. Rossz kedvem van, nnna! És szalad a lakás már megint, de hogy csinálom, foggggalmam sincs, mert itthon se vagyok egész nap. Meg egyébként is.....
Csóközön! 

Napkitörés

Márc.5. Tuti ez az oka. Meg a globális felmelegedés és az eurózóna válsága.
A dolog úgy kezdődött, hogy tegnap este nem tudtam pénzt felvenni az automatából, folyton azt írta ki, hogy próbáljam később. Nagyon cifra dolgokat gondoltam ekkor, olyan nyomdafestéket nem tűrőket, talán egy-kettő ki is csúszott a számon, oda, bele az automatás kamerába. Erre nem emlékszem pontosan az agyamat elborító lila ködöktől.
Itthon aztán összetettük, amink volt, ippen csak összejött annyi apró, hogy gyermek vissza tudott utazni a nagyvárosba. (Kajája volt dögivel. - a szerk.)
Reggel listát írtam azokról a tennivalókról, melyek megvalósítását de.9 és fél 11 közötti időpontokra terveztem, úgy mint:
1.  reggeli felfordulás eltüntetése itthon
2. bemutató óra tervezetének megalkotása
3. buszjegy vásárlás
4. banki tevékenységek
Nos. Először is óriási vargabetűvel sikerült a bankba érnem, mivel túrják a belvárost, és barikádok özönét kellett kerülgetnem. A szokásos részidőm ( negyedóra) helyett, majdnem félóra alatt futottam le a távot, máris csúszott az időbeosztásom. A bankban csúcsforgalom volt, basszus, mindenki fél tízkor ügyintézett, és csak egy pénztár volt nyitva, mert miért ne. Tizenöten voltak előttem, s mivel húsz perc után is csak öttel csökkent a létszám, gondoltam, hazaszaladok megvalósítani az egyes számú projektet, vígan visszaérek, mire sorra kerülnék. Esküszöm, nem volt 15 perc sem az egész, belépek a bankba, tök üres, csak hárman várnak a pénztárnál, mondom, mi vaaaan?, ezt hogy csinálták?, persze sztornózták a sorszámomat. Szépen pillogattam, meg finom voltam és nőies, így a biztonsági őrnél sikerült elintéznem, hogy ne kelljen új sorszámot húznom, és még be is protezsált a pénztárosnál. Egyes, négyes pipa. Rohanás átellenbe a buszpályaudvarra jegyért. Sor vége a bejárati ajtónál. Hirtelen felidéződtek bennem az előző esti cifra kifejezések, csak most visszafogtam magam (remélhetőleg), és visszatekertem a bank mögötti trafikhoz (miért is nem ez jutott először eszembe?). Ott három buszjegy mellé végighallgattam a trafikos értekezését a "Miért emelkednek a tömegközlekedés jegyárai?" témában, miközben kezem a kilincsen, fél lábam pedig már az utcán volt, és nagyon igyekeztem udvariasan megértetni az illetővel, hogy nekem rohannom kell. Kissé lassú volt a felfogása annak ellenére, hogy elég jól látta az összefüggéseket a jegyárak emelkedése és a közlekedési vállalat által szponzorált helyi hokicsapat bajnokságban elfoglalt helyzete között.

Kicsengetésre értem vissza, így a kettes számú projekt ugrott, nem is értem, hogy gondoltam, hogy ennyi minden belefér a két lyukas órámba. No, hát tervezetem még azóta sincs, mert tanítás után versenyre vittem kölkeket, aztán fogadó óra volt hatig, aztán hazajöttem, vacsoráztam, megittam egy pohár bort, és most leginkább csak nézek ki a fejemből. Főleg a monitorra és dr, House-ra, felváltva. :) Hogy lesz ebből holnap bemutató óra? Ajjaj!
És akkor még mesélhetnék egyről s másról..... ;)
Csóközön! :)

Hohohohóóóó!

Febr.28. Reggel, amikor kinéztem az ablakon, majdnem hanyatt vágtam magam. Hát ez meg már micsodaaaaa? Hó, bakker, de mekkora! Egész nap csak hulldogált rendületlen, én meg pittyegtettem a számat, mert annyira jól esett az a szombati tavasz a lelkemnek, hogy már nem akartam volna ilyen visszafordulást. Ezt a kiszúrást!

Ma égből pottyant köri versenyfeladatokon ügyködtünk a kölkekkel, mostanság mindig így járok, hogy ideesik valami határidős cucc, ami már tegnapra kellett volna. Ebben most speciel én voltam a ludas, mert elfelejtettem, hogy egy hónapja neveztünk, aztán meg már két hete itt voltak a feladatok a gépemen, csak nem esett le, hogy ez az. Jobban mondva tudtam én, csak nem sejtettem. Szerencsére tegnap valaki rám szólt, hogy csütörtökön postázni kell, hű, azanyja, meg is állt bennem az ütő, mert tizenegy oldal és hat csapatom van. Nosza, nekiestünk ebéd után, hát hogy ezek milyen ügyesek! Fogok ám sírni utánuk, ritkán jön össze ilyen jó kis társaság. Még maradt holnapra néhány dolog, de a zömét meg tudták oldani, pedig alig segítettem nekik.
Gyermeket kölcsönadja a cég egy hétre valami marketinges munkára. Nagyon büszke vagyok rá, mert ő az egyetlen a szak.gyak.-osok között, akit a főnök komoly feladatokkal bíz meg. Titkon reménykedem, hogy a gyakorlat után is fogja foglalkoztatni, akár részidőben vagy alkalmi munkára, megoldódna a jövő évi tandíj a színisuliban. Persze tudom, hogy ennek kevés a realitása, de hátha....

Mindig eltervezem, hogy este korán lefekszem, legalább nyolc órát alszom, kipihenten ébredek, aztán felkelés után tornázom, rendesen reggelizem, időben elindulok a dógozóba, lehetőleg úgy, hogy rendet hagyok itthon magam után. No, ebből az lesz, mindig találok valami filmet, amit aztán fél egyig nézek, alszom úgy öt órát kb. (jó esetben), nyűgösen ébredek, mert még aludnék, ezért aztán az utolsó pillanatig hesszelek a takaró alatt, minek folytán rohannom kell, ezért nem reggelizem, szanaszét hagyok mindent, és a hátsó kapun osonok be a suliba, hogy ne lássák, elmúlt már háromnegyed nyolc. Jóvanna, mondjuk vannak jó napjaim is ám, amikor olyan példaszerű vagyok! Csak az olyan uncsi. Na, de majd holnap!

Csóközön!