Júl.18. Úgy tűnik, visszatér a jó idő, ma én is visszatérek a Balatonra. Kibírnám, ha még ez a hét meleg lenne és napsütéses, mert jövő héten már neki kell állni a munkának, vége a láblógatásnak. Na, persze arra majd azért ügyelek, hogy ne erőltessem meg magam, de a feladat mégis csak feladat, és a kötelezettségnek már a gondolata is fárasztó. Főleg, ha az ember tudatában ott bujkál, hogy mindezt a szabadsága alatt csinálja.

Holnap összejövünk a csajokkal egy kis balatoni letyepetyére, gyermek pedig forgat a Borgiák-ban, mindenki kedve szerint mulat. Előtte viszont még gyors vágtában intézek néhány dolgot, például némi takarítást, mert úgy hagytam itt a lakást másfél hete, hogy hujjujujj, és a helyzet azóta fokozódott. Ja, és visszahúztam a sötétítő függönyt, így most látszik is. :p

Nem tudom mi az oka, de valahogy nem akaródzik kimenni a gyomromból a görcs. Iszonyat feszültnek érzem magam, minden vibrál körülöttem, nem vagyok képes leereszteni és megnyugodni. Persze, foghatnám az anyagi gondokra, meg arra, hogy megint áll a háború gyermek és a szüleim között, de ezek megszokott, napi problémák, már fel sem veszem olyan mértékben, ahogy azt illene, bár lehet, most Freud bácsi somolyog a bajusza alatt. Jó lenne, ha csak néhány napra megszabadulhatnék ettől a szorítástól, nem tudom sikerül-e, dolgozom rajta. :)

Ettem tegnap halat! :) Egyből jobb lett az emésztésem. Bár mindent ilyen jól meg tudnék emészteni....
Csóközön! :)

Szalonnainvázió

Júl.14. Kérem tisztelettel, nálunk a kaja központi kérdés. Ez egyébként érthető, mivel az élelem alapvető létszükséglet, de a mi családunkban a nap leglényegesebb alapkérdései a "Mit főzünk ma/holnap/a héten?", "Mit hozzak reggelire?", "Mi lesz az ebéd/vacsora?", "Mikor eszünk?", "Nem vagytok még éhesek?", "Na, kész van már az ebéd?", "Ti nem akartok még enni?", "Megterítsek?", stb. A folyamatos éhezés verbális kifejezése mellett egyes családtagok (apám, gyermek) egyéb kommunikációs technikákat is bevetnek, úgy, mint: a hűtőszekrény permanensen visszatérő nyitogatása, a konyhai műveletek rendszeres ellenőrzése, belekóstolgatás a fazékba, a falióra gyakori és feltűnő nézegetése, sóhajtozás, hassimogatás, fintorgás, főzőműsorok keresése a tévében, fel-alámászkálás a konyhabejáratig és vissza, spájzba való bekukucskálás, rejtvényújság feltűnő lapozgatása, újságból való gyakori kitekintés a konyha irányába, and so on. Fentiek miatt anyám nyaralása rendszerint arról szól, hogy reggel kilenckor beeszi magát a konyhába, és egész nap ki se dugja az orrát, legfeljebb egy-egy "Szedjetek egy csokor petrezselymet!" vagy "Ki kér erős paprikát az uborkasalátára?", esetleg "Felugrana valaki a boltba zsemlemorzsáért?" típusú megszólalás erejéig. Szerintem egy hét után már alig várja, hogy visszamehessen dolgozni.
Ma este, amint lezuttyant a tévé elé, hogy kipihenje a konyhai teendők fáradalmait, apám rögtön nekiszegezte a kérdést: "Kiszedjük a csülköt a fazékból?" Anyám félreérthetetlen pillantása ellenére már következett is a következő kérdés: "Betesszük a kukoricát a hűtőbe?" A többesszám első személy természetesen az ellenség megtévesztésére szolgál, és úgy értendő, hogy anyám rögtön ugorjon kiszedni a csülköt és betenni a kukoricát a hűtőbe. Na, itt jött a pillanat, amikor szóltam, hogy hadd nézze már nyugodtan a tévét, ráér az a hülye csülök, de elengedte a füle mellett.

Hozzátenném, hogy én is szívesen megtennék ezt-azt, de nekem tiltott övezet a konyha, ha a szüleim lenn vannak. Ha mégis betévedek eme helyiségbe, valamelyikük azonnal a nyakamban liheg, hátha elkövetek egy-két merényletet az aktuális körömpörkölt vagy húsleves ellen. Sajnos az van a dolgok hátterében, hogy mi nem szeretünk zsíros és agyonsózott kaját enni, velük ellentétben, és néha próbálkozom valami egészségesebb cuccra rávenni őket, sikertelenül, sőt apám fintorogva ül asztalhoz, ha mi másképp eszünk valamit, mint ahogy ő jónak tartja. Én például nem szeretek harminc fokban füstölt csülköt enni babfőzelékkel, de az lesz, mert a grillcsirke salátával csatát vesztett. Megkérdezte pénteken, milyen felvágottat vásároljon nekünk, mondom pulykasonkát, erre vett füstölt kolbászt és háromféle szalonnát. Amit egyébként szeretek, de nem nyáron és nem minden nap. Anyunak is már tele a hócipője, mert folyton ilyeneket vásárol és eszi is töménytelen mennyiségben, és persze neki is ezt kell enni. Borzasztó, mennyire nem törődik azzal, hogy kinek mi a kívánsága. Legalább az anyura figyelne jobban, nekem csak ilyenkor kell elviselni a dolgait, de neki minden nap.

Úgy néz ki, hétfőn hazaugrunk egy-két napra, el kell rendeznem néhány hivatalos ügyet, gyermek meg forgat, ha minden jól megy. Legalább veszek normális kaját, mert én ezt a szalonnainváziót nem fogom sokáig bírni. :)
Csóközön! :)

Júl.13. Vissza kell, hogy szívjak néhány dolgot. Először is tetű lassú a net, alig tudom betölteni az oldalakat, néhány napja még szárnyalt, most meg vacakol. Fene érti ezt.
Aztán tegnap egész délelőtt borús idő volt, gyermek takaróban olvasott kinn a teraszon, délutánra viszont olyan meleg lett, hogy mégis lementünk a strandra. Hűlt ugyan a víz, de isteni volt, még napoztunk is. Estére meg olyan fáradt voltam, hogy majdnem bealudtam a tévé előtt, pedig ilyet csak "munkás" időkben szoktam. Na, persze sokat ügyködtem tegnap, kivakartam a konyhát a koszból, pakoltam, főztem, ablakot is pucoltam, de azzal még nem végeztem. Elintéztük Almádiban a csekkeket, meg vettem lottót, hátha... Szóval tevékeny napunk volt.

Ma megint borús idő van, hűvös is a reggel. Mindjárt megyek reggeliért, aztán befejezem az ablakokat, kicsit rendet rakok a spájzban, ez a mai feladat. Nem bírok megülni a seggemen, ez van! :)
Remélem, délutánra megint kisüt a nap! Csóközön! :)

Jó idő, rossz idő

Júl.12. Jól megjött a hidegfront, annyi a mai strandolásnak. Nem volt vihar, csak eső, ennek örültem, mert nem kellett este locsolni, de a borús idő valahogy nyomottá tesz, remélem, a nap folyamán még kisüt a nap.

Annyiból nem bánom, hogy megszűnt a hőség, hogy van a házban sok dolog, majd szépen elsertepeltélek itt-ott. Tegnap nekiestem a konyhának, a feléig jutottam, ma befejezem, meg az alsó szinten megpucolom az ablakokat. Be kéne mennünk Almádiba is, van néhány feladásra váró csekk, szóval kihasználjuk a rossz időt a földi dolgok elintézésére.

Ma lesz a búcsúztatója az osztálytársamnak, sajnos nem tudok elmenni, mert fél napig kéne utaznom csak oda, három átszállással, és nem biztos, hogy visszafelé elérném a csatlakozásokat. Kocsival két óra alatt ott lennék, de hát nincs kocsim.
Szomorú ez nagyon, a találkozó óta sokat gondoltam rá, rengeteget szenvedett szegény. Nem tudni kinek mit tartogat a sors, meg kell becsülni minden ép ésszel és egészségben eltöltött percét az életnek.

Kicsit nehezen mozdulok, persze kit érdekel, elvégre szabadságon vagyok, csak szeretném megcsinálni, amit elterveztem. Már csak egy napig lesz nyugi, holnaptól minden kritika tárgya lesz, amit teszek, szóval minél többet teszek most, annál kevesebb kritikát kapok. Legutóbb azért kaptam, mert nem hagytam kilógni két centire a fóliát a tartóból. :) Ennyi!

Csóközön! :)

Szabadságon

Júl.9. A mai reggel hozott egy kis enyhülést, ragyog a nap, de  frissítő szél fúj, egyetlen átka, hogy zenél felettem a tető és nem hagyott aludni.

Most éppen itt ülök a Balcsin, a teraszon, erre vártam már hetek óta. Az elmúlt hónap melós volt, továbbképzés-hegyek és magántanítványok töltötték ki az időm nagy részét, meg persze a rengeteg év végi adminisztráció, ami helyenként erősen borzolta az idegeimet. Most két hét pihi, aztán megint munka, rövid lesz az idei szabadság. Remélem, kárpótlásul lesz némi anyagi haszna a befektetett energiának, össze kell szedni azt a fránya tandíjat.
Gyermek sikeresen leállamvizsgázott, de úgy tűnik, nemcsak diplomát nem kap, hanem szakképesítést sem, csak egy igazolást, hogy bejárt a főiskolára. Ennyit az alapképzésről, ami egy vagyonba került. Ennek ellenére már megkeresték egy komoly munkával, drukkolok, hogy összejöjjön, nem árt gyűjtögetni a referenciákat. Szépen összejönnek neki nyáron a statisztálások is, már volt két reklámfilmben, meg forgatott Bruce-szal, és hívták újra a Borgia-sorozatba, megint nemes lesz, kapott szép ruhát.

Sajnos csak néhány napunk lesz itt kettesben gyermekkel, péntektől megtelik a ház, kezdődik a feszkó, gyermek képtelen kijönni a szüleimmel. Ő is hibás, mert nem tudja átengedni a fülén az apám pikírt megjegyzéseit, és rettentő rosszul viseli azt is, hogy folyton megy a marakodás hülyeségeken. Húzna el ilyenkor a szobájába, de nem, ő is rátesz még egy lapáttal. Amúgy is áll a bál, hogy mennyi pénzzel támogatták a főiskolát, gyermek mégis színésznő akar lenni, ami a szüleim szemében nulla értékű, és apám nem átallotta alacsonyabb rendűnek nevezni gyermeket az öcsém lányával szemben, akinek bezzeg már nyelvvizsgája meg jogosítványa is van. Persze ezt olyankor, amikor én nem voltam ott, csak az tűnt fel, hogy a lányom nem szól az apámhoz. Na, így nyaraljak!

Megyek, mert mindjárt lemerül a laptopom, fene érti miért, de áramszünet van, remélem nem romlik meg semmi a dugig töltött hűtőben. Azt viszont mondanám, hogy tavalyhoz képest most szárnyal a net, már a házban is van térerő, pedig nem látom, hogy kivágtak volna egy fél erdőt.
Na, majd még jövök, de most intézkedem áramügyben. Csóközön!