Ápr.9. Logisztikai szempontból egészen jól sikerült az idei húsvét. Tegnap ugyan volt egy mélypontom, mert hát olyan még sose történt meg ebben a családban, hogy a megbeszéltek szerint működjenek a dolgok, de átsiklottam a probléma felett és némi átcsoportosítással megoldottam a helyzetet. :)
A véletlennek köszönhetően délelőtt minden fiú egyszerre esett be, így röpke fél óra alatt átestünk a locsolkodás nemszeretem műveletén. Ez direkt jól jött, mert egy kicsit legalább elfeküdhettem és lazíthattam. Újra nekiestem a régi bejegyzéseimnek, de egy idő után a rendszer spamnak gondolt, és azóta be kell irkálnom azokat a krikszkrakszokat, egyáltalán nem vicces, mert van, amit alig tudok elolvasni. Hát így aztán még több idő, mire feltöltöm az egészet, feltéve, ha meg nem unom menet közben.
Még mindig nem állítottam át a konyhai faliórát, jól esne, ha tényleg aszerint menne az idő. Mintha gyorsabban futnának a napok, amióta előre kellett állítani. Persze lehet, hogy csak a tudatalattim tiltakozik a rendszer ellen, nagyon utálom ezt a nyári időszámítást.
Szépülős estém lesz, tekintve, hogy gyermek csak holnap megy vissza, így nem kell haptákban állnom az utazás miatt. Nem tudom, mennyit fog használni a dolog, de az nagyon durva, hogy jó ideje már csak legyintek a tükörre, ha egyáltalán belenézek. Szerencsére elég rossz a megvilágítás a fürdőszobában, így még nem estem annyira kétségbe, mint azt valószínűleg kéne. Persze az sem ártana, ha néha kapnék valami külső megerősítést, hogy nappali fényben is bátran mehetek emberek közé, de sajnos senkit nem érdekel a fizimiskám, így hát nem tudom tesztelni leamortizálódásom fokát.
Az biztos, hogy már elhervadni nem fogok, locsolásból kifolyólag, legfeljebb aszalódni, az meg a korral jár ugyebár, nincs mit tenni. Remélem, ti sem hervadoztok! További szép húsvétozást, én megyek szépülni! Csóközön! :)
Nálam sincs átállítva a konyhai falióra. :))) A tükörnek amúgy se kell hinni, bár néha szebbet mutat, mint amit érzünk. :(
VálaszTörlésIgaz Motyikám, hogy a tükör a realitás maga, de én már régóta nem törődök vele. Lényeg, hogy igyál eleget, már csak az egészség miatt. Ja néha lehet bort is, az is egészséges. Ha betartod, biztosan üde maradsz.
VálaszTörlés